Akadémia archív | 2022. okt. 04.

Válogatott meghívót kaptak akadémistáink

Az idei válogatott csapatokba is várják a BFKA növendékeit.
Az új bajnoki szezonnal a magyar válogatott keretek felkészülése is megkezdődik. Mindhárom fiatal korosztály összetartóján jelen lesznek  balatonfüredi és/vagy veszprémi sportolóink, akik közül többen nemzetközi edzőmérkőzésen is részt vehetnek majd. Mindegyik akadémistánk visszatérő a saját korosztályában, ami jól tükrözi, hogy hosszútávon számítanak részvételükre a hazai válogatott csapatban.
 
A nemzeti válogatott meghívására a serdülő fiúk Iváncsik Tamással karöltve Siófokon gyülekeznek majd október 09-15. között. ​A tábor alatt a szlovén férfi serdülő válogatott ellen egy páros mérkőzést is játszik majd a keret. Erre az időszakra alábbi sportolóinkat várják:
  • Barna János Dániel (BFKA Veszprém),
  • Draskovics Vilmos (BFKA Balatonfüred),
  • Eklemovic Márkó (BFKA Veszprém),
  • Hoffmann Balázs (BFKA Veszprém),
  • Németh Bulcsú Botond (BFKA Veszprém),
  • Varga Gábor Levente (BFKA Veszprém),
  • Várady-Szabó László (BFKA Veszprém).
Az ifjúsági válogatott ezúttal Gyálon találkozik majd, ahol Kis Ákos edző és Répásy István erőnléti edző közreműködésével tréningeznek október 10-16. között. A programra meghívást kapott:
  • Bogdány Örs (BFKA Veszprém),
  • Bőti Dominik (BFKA Veszprém),
  • Lovistyek László (BFKA Balatonfüred),
  • Majczán Dávid (BFKA Veszprém),
  • Nagy Ádám (BFKA Veszprém),
  • Tóth Axel (BFKA Balatonfüred),
  • Tóth Levente (BFKA Balatonfüred).
A felkészülésnek komoly tétje is lesz, hiszen ez idő alatt kiutaznak majd Franciaországba is, a Férfi Ifjúsági TIBY kupára,  ahol Franciaország, Portugália és Horvátország csapataival mérkőznek meg fiataljaink. A magyar mérkőzéseket az alábbi időpontokban kísérhetjük figyelemmel:
A férfi junior válogatott tagjai Szentgotthárdon gyülekeznek majd, felkészülésüket ezúttal Szathmári János kapusedző és Lattenstein Dániel erőnléti edző is segíti majd. A BFKA keretéből Mikler Krisztiánt (BFKA Veszprém) várják az összetartásra, mellette még két remek veszprémi fiatal játékos, Ilic Zorán és Lukács Péter lesz jelen a táborban. Legidősebb utánpótlás keretünkre felkészülési meccsek is várnak majd a& Szentgotthárdi Városi Kézilabda Csarnokban, ahol a francia, a dán és a norvég hasonló korú együttessel néznek szembe. Jelenleg az alábbi meccsidőpontok ismertek:
  • október 14. (péntek) 15:00 Magyarország - Dánia
  • október 14. (péntek) 17:00 Franciaország - Norvégia
Hajrá, Magyarország!
 
 
Fotó: MKSZ.hu

PARTNEREINK