Közvetíti:
Veszprém Handball Academy U21
23
DVTK
22
NB I/B Férfi
(14. forduló)
(14. forduló)
Dec. 14. Szombat, 18:00
Veszprém Aréna | Veszprém
Veszprém Aréna | Veszprém
Játékvezetők:Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert
Tombor Csaba | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U21 csapat
Hatalmas küzdelem volt, mindkét csapat nagyon szerette volna a győzelmet, ez teljes mértékben látszódott az egész találkozó alatt. Úgy gondolom, alapvetően a védekezés és a kapusteljesítmény dominált mindkét csapat részéről. Kiemelten örülök annak, hogy rengeteget tanultunk és okultunk azokból a mérkőzésekből, amiket a szezon elején elveszettünk, hiszen ennek köszönhetjük, hogy a mostani meccset meg tudtuk nyerni - ez korábban még nem sikerült volna. Ennek a két pontnak most nagyon örülhetünk.
Molnár András Zsolt | vezetőedző, DVTK
Köszönöm, hogy ilyen összetételben léptek pályára ellenünk, ez számunkra megtisztelő! Bizonyítottuk, hogy nem érdemtelenül vagyunk a bajnokság középmezőnyében. Maximálisan elégedett vagyok a srácok hozzáállásával és védekezésével, hiszen sok nehézségünk volt a mérkőzés alatt, de ezeken túl tudtunk lépni. Emellett több olyan tényező volt, ami miatt nem tudtunk ponttal vagy pontokkal távozni Veszprémből. Ezt sajnáljuk, de nem vagyunk elkeseredettek, hanem inkább büszkék az eddig elért eredményeinkre!