Veszprémi Kézilabda KFT
21
Veszprém Handball Academy U21
21
NB I/B Férfi
(2. forduló)
Sze. 14. Szombat, 17:00
Városi Sportcsarnok | Veszprém
Az NB I/B bajnokság 2. fordulójában a Veszprémi KKFT a Veszprém Handball Academy U21-es csapatát fogadta Veszprémben a Városi Sportcsarnokban. A mérkőzést a hazai csapat kezdte és a Dopjera, Birnbauer, Szabó, Vida, Janowzsky, Horváth védősorral álltak fel az Akadémisták, a kapuban Várady – Szabó kezdett. Az említett kapus egy véséssel egyből be is mutatkozott, majd Janowszky lerohanását a hazai csapat megállította. A mérkőzés első gólját Birnbauer Zsombor szerezte, majd qz ellenfél hétméteresből egyenlített (1:1 3.perc) A kemény védekezésnek köszönhetően nehezen indult be a gól gyártás mindkét csapatnál 10 perc alatt csupán 2-2 esett mindkét oldalon. A találkozó első időkérését Dinko Dankovic kérte ki 1 gólos hazai előnynél. (3:2 15.perc) A pár perc pihenő után a mérkőzés képe nem változott mindkét oldalon a kemény védekezés dominált 20 perc alatt csupán 7 gól született. (4:3 20.perc) A vendégcsapatnál sor csere történt, a pályára Edwards Benjámin, és Fenyő Jordán érkezett, de ekkor Tombor Csaba időt kért. Apró Botond két hétméterese Horváth Péter és Fenyő Jordán átlövései 7 re növelték az akadémisták találatait, de a hazaiak tartották a 2 gólos előnyüket. Adam Dopjera fél perccel az első játékrész vége elött 1-re csökkentette a hátrányt, de a Veszprémi KKFT az utolsó pillanatban még betalált, így 2 gólos haza előnnyel vonulhattak pihenőre a csapatok. (10:8 30.perc)
 
A második félidőt a Gáncs-Pető, Janowszky, Horváth, Szabó, Birnbauer, Dopjera támadósorral kezdte meg a vendégcsapat, a kapuban pedig Reidmár Dominik állt be. Egy sikertelen támadás után, volt akadémistánk Markovics Patrik talált kapuba. A fiúk Szujó Zsombor és Szabó Levente révén gólt tudtak szerezni, de a 2 gólos hazai előny továbbra is maradt. (13:11 39.perc) Horváth passza után Kardos talált be átlövésből, amivel 1-re csökkentette a két csapat közti különbséget, így Dinko Dankovic kikérte második időkérését. A hazaiak ekkor rendezni tudták soraikat és visszaállították a 2 gólos differenciált, ami a második félidő derekán is kitartott. (17:15 48.perc) 9 perccel a vége elött is a kemény védekezésé volt a fő szerep. Tombor Csaba időkérése után Apró Botond érkezett a pályára, majd az ő passzából Gáncs-Pető Máté volt eredményes, ezzel lefaragva a hátrányt 1 gólra (18:17 51.perc) 5 perccel vissza a találkozóból, Gáncs-Pető Máté és Janowszky Botond újabb találata végig meccsben tartotta az Akadémistákat, majd egy sikertelen hazai akció után a döntetlenért támadhattak a vendégek. A mérkőzés végére felgyorsult a játék, de hiába Várady-Szabó László védése, a Veszprémi KKFT betalált, ekkor Tombor Csaba 40 másodperccel a vége elött kikérte utolsó idejét. Gáncs- Pető Máté szélső góljával feljöttek a vendégek 1-re, de Dinko Dankovic is kikérte utolsó időkérését. Várady egy óriási ziccert védett, majd Gáncs-Pető Máté szélről talált be az utolsó másodpercekbe, így döntetlennel ért véget a találkozó. (21:21 60.perc)
Dinko Dankovic| vezetőedző, Veszprémi KKFT
"A mai mérkőzésen két nagyon fiatal csapat csapott össze, ahol a védekezés játszotta a főszerepet. Végig 1-2 góllal vezettünk, ezért úgy érzem, megérdemeltük volna a győzelmet a Veszprém ellen. A találkozó végül döntetlennel zártunk, de mindenképp szeretnék gratulálni a fiúknak az egy pontért"
 
Tombor Csaba | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U21
"Az első félidőben sajnos nem tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk. Játékunkon még érződik néhol a rutintalanság és tapasztalat hiánya, illetve sok technikai hibát vétettünk és több labda vesztésünk volt. Viszont, amiben fejlődtünk, hogy kulcspillanatokban jól tudtunk reagálni és végül szép megoldásokkal operáltunk. Most a vezéregyéniségek voltak azok, akik átlendítettek minket a holtponton és a Várady-Szabó László és Gáncs-Pető Máté duóra volt szükségünk, hogy megszerezzük végül az egy pontot. Gratulálok! Dolgozunk tovább és meglátjuk a jövőhéten a Debrecen ellen hova jutunk."

PARTNEREINK