Közvetíti:
Veszprém Handball Academy U18
35
Balatonfüred Kézilabda Akadémia
29
FU18 I. osztály-Nyugat
(8. forduló)
(8. forduló)
Nov. 20. Szerda, 14:30
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok | Veszprém
DEVM Közhasznú Alapítvány Sportcsarnok | Veszprém
Játékvezetők:Gál László, Ludvig Benedek Dezső
Vármegyei akadémiai rangadónak adott otthont a DEVM Csarnok, elsőként U18 korosztályban fehér mezes Veszprém és a feketében játszó Balatonfüred csapott össze. Hazai kezdéssel indult a találkozó, rövid támadás után Vudi átlövésből húzta be az első gólt. A feszesebb tempónak köszönhetően rövid időn belül adok-kapok jelleggel dobták egymásnak a gólokat a csapatok, a mi részünkről Szilléry és Szabó vette be az ellenfél kapuját, Bai pedig sikeresen hárított a 3. percben, ezalatt kettő alkalommal törte át a védősorunkat a Füred (3. perc, 3-2). Szabót szabálytalanság miatt két percre kiállították, hetesből tudtak egyenlíteni a vendégek. Iváncsik szélső góljának és Vudi cunderének köszönhetően két gólra növeltük az előnyünket, majd mielőtt újra teljes létszámmal lettünk volna a pályán, Vudi harmadjára is betalált, valamint két perces emberelőnyt is kiharcolt (6. perc, 6-3). A Füred a megfogyatkozott létszám ellenére is elkezdett visszazárkózni, míg a visszatérő Szabó lövése ezúttal nem jutott túl a gólvonalon. A 8. percben Viczina rezegtette meg az ellenfél hálóját, ám kisvártatva ismét hetesből szerzett gólt a vendég együttes (8. perc, 7-6). A következő két vendég támadásnál Baira irányult a reflektorfény, a második hárítás után Iváncsik és Viczina szép összejátékából szereztünk újabb gólt. A szigorúbbá vált füredi védelem és támadás miatt hosszú percekig nem tudtunk gólt lőni, ellenben a vendégek sorra faragtak a hátrányukból, sőt, a 13. perc végén átvették a vezetést (8-9). Az eladott labdák most nekünk kedveztek, Szilléry első góljával egyenlítettünk, de örömünk nem tartott sokáig, a kihagyott ziccereink és technikai hibáink miatt a 17. perc végére kettővel ment a Füred (9-11). Ivo Díaz ekkor tette le először az időkérő kártyát a versenybírói asztalra. Az ezt követő támadást Vudi fejezte be, ám az megakadt a vendégek kapusában, ráadásul a következő támadásnál ismét hetest ítéltek a Füred javára. Ennek következményeként Petriket állították ki két percre, valamint eggyel növelte előnyét a fekete mezes együttes. Ezt tetézte a megszerzett labdából üres kapuba lőtt góljuk is, a közel 6 perces gól nélküli periódusunkat Harnóczy bombája szakította meg (20. perc, 10-13). A 14. füredi gólt követően Árkos harcolt ki hetest, amit rögvest be is húzott. Az új lendülettel Bai ismét védett, majd Iváncsik és Árkos hozott gólokat nekünk, utóbbi újabb két perces emberelőnyt is biztosított nekünk (13. perc, 13-15). A megfogyatkozott Füred így is eredményes támadásokat hajtott végre, Szeip szépített a helyzetünkön két találattal, majd Árkos és Vers faragta vissza egy gólra a hátrányunkat (27. perc, 17-18). Ez már a füredi csapatot is időkérésre ösztönözte. A nyitott védekezésünk hatékony taktikának bizonyult, Árkos labdaszerzésből cselezte be az egyenlítő gólt. A félidő utolsó perceiben a vendégek egy gólt tudtak szerezni, míg a mi részünkről Árkos egalizált ismét, amit Bai stabilizált, majd kevéssel a félidő végét jelző sípszó előtt Vers harcolt ki két perces előnyt, Szeip pedig könyörtelenül áttörve a védvonalat, visszavette a vezetést nekünk. 20-19-es részeredménnyel mentek szünetre a csapatok.
Megfogyatkozva támadt a vendég gárda a második játékrész elején, amely a lehetőséggel remekül tudtunk élni. Labdaszerzésből Harnóczy húzott be egy cundert, majd Bai védett, ezt követően Árkos húzott be két gólt, így röviddel a félidő kezdete után másodjára is időkérésre kényszerítettük a Füredet (35. perc, 23-19). A folytatásban Harnóczy szabálytalankodott, így két percre a kispadra kényszerült, majd a vendégek lövése fejen találta Bait, így nekik is nélkülözniük kellett ezidőre a játékosukat. A 38. percben negyedszer állhatott heteshez a Füred, ebből megszerezték 20. góljukat. A pontatlan lövésünket megbosszulta a vendég gárda, de a vezetést nem engedtük ki a kezünkből. Harnóczy bombáját követően a hosszabb kihagyásból visszatérő Harmat Zalán gólját követte vastaps a lelátóról. Bai védése és Árkos gólja révén a meccs kétharmadánál 5 gólos fórral álltunk (26-21). Váltakozva jöttek a gólok és a kétperces kiállítások is, a 47. percben Harnóczyra mérték rá a második kiállítást, majd a vendégek felhasználták a harmadik időkérésüket is. Gólt gól követett a magasabb fokozatra váltott tempó által, a Veszprémnek Árkos, Szilléry és Vudi tartotta meg az előnyét, a kapuban pedig Bai segítette a csapatot. Az 53. perc végén Ivo Díaz élt az időkérés lehetőségével, ám technikai hiba miatt a Füredhez került a labda. Jó védekezéssel sikerül távoltartani őket a kaputól, a védelmen túljutó labdáról pedig Bai gondoskodott, hogy ne érjen célba. A következő percekben a Bait váltó Frank is hárítással mutatkozott be, ám Ivo Díaz harmadik idejét is felhasználta, hogy csapatát fókuszált játékra intse. A találkozó finisében Árkos hetesből és támadásból is gólt lőtt, az utolsó pillanatban pedig Frank hárított, így beállt a 35-29-es végeredmény.

Ivo Díaz | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U18 csapat
Gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Az egyhónapos mérkőzéshiány érezhetően rányomta a bélyegét a játékunk kezdetére, nehezen vettük fel a megfelelő ritmust. Ennek ellenére a csapat kitartása és motivációja meghozta az eredményt, amit külön szeretnék kiemelni. Büszke vagyok rájuk!