Budai Farkasok-Rév
27
Veszprém Handball Academy U21
24
Edzőmérkőzések
(1. forduló)
Aug. 23. Péntek, 17:00
Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand | Budaörs
Tombor Csaba | vezetőedző, Veszprém Handball Academy NB I/B csapat
Nagyon jó erőfelmérő volt nekünk, több taktikát ki tudtunk próbálni, így mindenképpen pozitívan vélekedhetünk a mérkőzésről, az eredménytől függetlenül. Tipikus első meccs volt, hiszen kicsit idegesen kezdtük a játékot, de az első negyed órát követően nagyon bátran kézilabdáztak a fiúk, és ez meg is látszódott az eredményben. Amikor az ellenfél egy kicsit ellépett, akkor meg tudtunk újulni, és ami még fontos, hogy egy percre sem adták fel a küzdelmet a srácok. Az tudni kell, hogy a Budai Farkasok a feljutásra aspiráló csapatok egyike, nagyon erős idei kerettel rendelkeznek, ezzel szemben mi rengeteg lelkes fiatallal vonultunk fel (köztük voltak, akik még csak 16 évesek), hiszen még hiányoljuk az EB végett pihenőt kapó játékosokat, valamint a felnőtt csapattal a hétvégi tornára elutazókat. Egy sajnálatos sérülés is történt a meccs során, Bovánovics nem sokkal a pályára lépést követően sebesült meg, nagyon bízunk benne, hogy nem történt súlyos károsodás és hamar regenerálódni tud majd. A többiekkel folytatjuk a munkát, és készülünk a Budai Farkasok jövő heti fogadására.

PARTNEREINK