Közvetíti:

Veszprém Handball Academy U21
27
Vecsési KKFT
28
NB I/B Férfi
(1. forduló)
Sze. 07. Szombat, 17:00
Veszprém Aréna | Veszprém
Játékvezetők: Csányi Tibor, Tóth Dávid
Az NB I/B bajnokság első fordulójában a Veszprém Handball Academy a Vecsési KKFT csapatát fogadta a Veszprém Arénában. A mérkőzést a Vecsés kezdte, amely Gáncs-Pető, Horváth, Balogh, Szabó, Birnbauer és Dopjera felállással lépett pályára. Az első támadás után Gáncs-Pető Máté labdaszerzését követően a Veszprém került támadásba, majd újra a vendégeknél volt a labda, az eredmény viszont még mindig 0:0-át mutatott, hiszen a két kapufa megakadályozta csapatokat a gólszerzésben. A találkozó első gólját Janowszky Botond szerezte, majd Várady-Szabó László védését követően újra a Veszprém irányíthatta a játékot. (1:0, 2. perc) A hazai csapat egy kiállítást követően Szabó Levente és Balogh Botond találataival tovább növelte előnyét. (3:1, 4. perc) A Vecsés azonban válaszolt, és nem sokkal később Horváth Péter is betalált betörésből. Egy szerencsétlen ütközés következtében a Vecsés egyik játékosát piros lappal kiállították. A 8. percben Gáncs-Pető góljával a Veszprém már a hetedik találatnál járt, ekkor a Vecsés edzője időt kért. (7:3, 9. perc) Az időkérés után nem változott a mérkőzés ritmusa, mindkét csapat két-két gólt szerzett. A félidő felénél a Veszprém kettős emberhátrányba került, amit a Vecsés ki is használt, és egy gólra zárkózott fel. (9:8, 20. perc) Az egygólos különbség egészen az utolsó öt percig megmaradt, amikor Tombor Csaba időt kért. (10:9, 24. perc) A félidő végén a Vecsés átvette a lélektani előnyt, és kétgólos vezetésre tett szert. Adam Dopjera fél perccel a félidő vége előtt betalált szélről, de Szabó Dávid egy durva mozdulat következtében piros lapot kapott. Az első félidő Várady-Szabó László védésével zárult, így a Vecsés egygólos vezetéssel vonulhatott szünetre. (11:12, 30. perc)

A második félidőt a Veszprém kezdte, és Fenyő Jordán gyorsan kiharcolt egy hétméterest, amelyet Janowszky Botond értékesített, ezzel újra döntetlenre hozva az állást. A Veszprém hamar magára talált, míg a Vecsés kettős emberhátrányba került, és újabb piros lapos kiállítást szenvedett el. (18:17, 39. perc) A mérkőzés feszült hangulatban folytatódott, mindkét csapat keményen védekezett, a kapusok pedig bravúros védéseket mutattak be. A Vecsés edzője kikérte második idejét is egygólos Veszprém-előnynél. (20:19, 45. perc)
Az idő kérése nem hozott változást, a Veszprém továbbra is kétgólos előnyt őrzött, és a gyors tempó jellemezte a játékot. Birnbauer Zsombor betörései és Apró Botond hétméteres gólja a hazaiak 24. találatát eredményezte, azonban a Vecsés egyenlíteni tudott. (24:24) Ekkor Tombor Csaba időt kért, hogy rendezzék a sorokat. Apró és Janowszky góljaival ismét előnybe került a Veszprém, de a Vecsés ismét válaszolni tudott. (26:26, 56. perc)
Az utolsó percek izgalmai közepette a Veszprém nem tudta kihasználni emberhátrányos helyzetét, és a mérkőzés utolsó percében a Vecsés edzője kikérte utolsó idejét. A vendég csapat utolsó támadása nem járt sikerrel, és a Veszprém sem tudta góllal zárni az akcióját. A találkozó végül egygólos Vecsés-győzelemmel zárult. (27:28, 60. perc)
Tombor Csaba | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U21
Úgy érzem, jól indítottuk a mérkőzést a Vecsés ellen, határozottan mentünk bele mind a támadásokba, mind a védekezésekbe. Az elején sikerült megmutatnunk az erősségeinket, de a végére sajnos a rutin és a tapasztalat hiánya ki jött rajtunk, ami miatt pontokat vesztettünk. Nem szabad azonban elkeserednünk, mert hosszú még a szezon és minden lehetőségünk megvan a fejlődésre. Továbbra is keményen fogunk dolgozni, és innentől a következő mérkőzésre összpontosítunk.
 
Balogh Dávid | vezetőedző, Vecsési KKFT
Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, különösen a második félidő hajrájában mutatott hitünkkel és kitartásunkkal, ami lehetővé tette a fordítást. A védekezésünk és a kapusteljesítményünk kulcsfontosságú volt a győzelem szempontjából. Ez az eredmény jó alapot adhat a további fejlődéshez, és bizakodóan tekinthetünk a szezon előttünk álló kihívásaira.  

PARTNEREINK