Pintér Benedek a 2017/18 szezonban csatlakozott az akkori veszprémi utánpótláshoz és 145 mérkőzésen 382 alkalommal zörgette meg az ellenfél hálóját, majd az BFKA kötelékében az évek alatt 54 mérkőzésen 162 gólt szerzett. A TALKademy következő interjújában vele beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről.

 

Pintér Benedek: 13 éve kézilabdázom, Szentgotthárdon kezdtem a pályafutásomat. Eleinte több más sportágat is kipróbáltam, köztük az úszást és a focit is, de az atlétika és a kézilabda volt az, ami igazán megfogott. Az utóbbi kettőt egy ideig párhuzamosan gyakoroltam, de egy idő után már nem fértek meg egymás mellett, így végül a kézilabdát választottam. Ez azért is történt így, mert az akkori szentgotthárdi edzőm szerette volna, hogy játszak nála, így neki köszönhetően szerettem meg jobban a kézilabdát, és talán ez a plusz volt az ami, miatt nem az atlétikát választottam.

 

P.B.: Hetedikes koromban volt egy megkeresésem Alsóörsről, amely lehetőséggel akkor éltem is, így az általános iskolát már Alsóörsön fejeztem be. Ezután tartották meg a kiválasztó napot az akkori veszprémi utánpótlás közreműködésével, amin én is részt vettem, és szerencsére felvettek, így kerültem én is ide, és már a hatodik évemet fejeztem be Veszprémben az Akadémián.

 

P.B.: Megmondom őszintén, Szentgotthárdon még kapusként kezdtem. Ez onnan fakad, hogy fociban mindig a kapuban jeleskedtem és gondoltam, hogy akkor a kézilabdában is ez lesz a megfelelő poszt számomra. Végül nem igazán tetszett meg nekem, mivel a két sportágban merőben eltér a kapusmunka, így elkezdtem írányítóként játszani és már Alsóörsre is erre a posztra jöttem el.

 

P.B.: Ivo Diazzal és Rapatyi Tamással dolgoztam a kezdetekben, kettőjükkel összesen kettő teljes évig. Nekem nagyon kedves ez az időszak, illetve akkor kezdtem a középiskolát is a Noszlopy Gáspár Gimnáziumban. A csapat pedig nagyon egységes volt, ez megmutatkozott az eredményekben is. Az összes kupát, az összes tornát, ami akkor volt, megnyertük és a serdülő bajnokságban is sikerült a bajnoki címet megszereznünk. Nagyon jó és sikeres volt az a kettő év, akkor nagyon erős volt a csapatszellem, együtt laktunk a csapattársakkal és mindent együtt csináltunk a kollégiumban. Aztán utána picit kezdett szétválni a csapat, egyre jobban felnőtté és önállóbbá váltunk.

 

P.B.: Többen itt maradtunk a mostani csapatban abból a serdülő keretből. Igaz tavaly még többen voltunk, de javarészt mindenkivel beszélek - ha nem is napi szinten, de tartjuk a kapcsolatot.

 

A veszprémi utánpótlásban majd az akadémián sok edző keze alatt dolgoztál. Kik voltak a legnagyobb hatással rád?

P.B.: Az elmúlt években 4 edzővel is dolgoztam, mindegyiknek megvolt a sajátos jellemvonása és módszere. Én személy szerint mindenkivel nagyon szerettem együtt dolgozni és mindekitől tudnék mondani egy-egy olyan dolgot, ami segítette a fejlődésemet. Rapatyi Tamás a kezdetektől fogva mellettem állt, együtt dolgoztunk és végig támogatott engem, a pályafutásom elindításában ő hatalmas szerepet játszott. Utána Ivo Diaz lett a vezetőedzőm, az az év illetve a következő - amit már említettem - sikerekben gazdag volt, és pont azért volt jó, mert egy picit más volt. Neki alapból is más a mentalítása, mint sok más edzőnek. Utána Velky Péterrel dolgoztam együtt, de egy akkori sérülésem miatt nem sokat lehettem a kezei alatt. Ő nagy segítség volt abban, hogy a sérülésemből vissza tudjak jönni és teljes edzésmunkát tudjak végezni. Legutóbb pedig Dinko Dankoviccsal dolgoztam együtt másfél évig, aki szerintem egy kiváló szakember, és számomra külön pozitívum, hogy angolul folytak az edzések. Szerintem vele idén is remek teljesítményt értünk el.
 

P.B.: Kettőt is ki tudnék emelni, az elsőt az idei évből: a két SEHA-liga mérkőzés, különösen a hazai számomra és a csapatnak is nagyon kiváló és meghatározó élmény volt. A másik pedig az az év amikor megnyertük a serdülő csapattal azt a sok kupát, illetve a bajnokságot. Az akkori négyes döntő egy igazán emlékezetes eseményként maradt meg számunkra.

 

P.B.: Szokatlan volt, hiszen előtte nem kaptunk ilyen mértékű terhelést. Én úgy éreztem, hogy akkor egy profibb közeggé váltunk, pont ettől a nyomástól. Természetesen nem volt egyszerű, sok mérkőzés volt és a végére már éreztük magunkon a fáradtság jeleit is. Ami külön probléma volt, hogy sok beteg is volt a csapatban és többen sérüléssel is szenvedtek ebben az időszakban, így volt, hogy szinte egy sorral kellett végigjátszanunk azt a 4-5 mérkőzést. Ezzel szemben viszont a szurkolók hatalmas erőt adtak nekünk és mi is ösztönöztük egymást. Azok tényleg kiélezett mérkőzések voltak, amiken meg lehetett mutatni, hogy mire lehetünk mi képesek. Bizton állíthatom, hogy a szívünk vitt minket előre abban 2-3 hétben.

 

 

P.B.: Természetesen itt az akadémián sokkal de sokkal keményebb munka folyik. Ez abban is megmutatkozik, hogy ott edzéseink sem voltak, csak pár mérkőzésen szerepeltünk, szerencsére viszonylag eredményesen. Egyértelműen az akadémia az, ami a kézilabda szempontjából fontos, az egyetemen belüli közeg teljesen más, de összességében azt a pár mérkőzést is nagyon élveztem az ottani csapattal.
 

P.B.: Boldog vagyok, hiszen több megkeresésem is volt (főleg az első osztályból), de végül a több játéklehetőség miatt döntöttem mellettük, ez motivált engem a legjobban. Ami még fontos szempont volt a döntésemben, hogy mégiscsak Veszprémről beszélünk, ami a kézilabda kultúrában nagyon erős, illetve bennük egy olyan fejlődési lehetőséget látok, hogy innen akár magasabban jegyzett csapatokhoz is megnyílhat az út a jövőben. Ezért gondoltam úgy, hogy a saját fejlődésem érdekében Veszprémben maradok. Nem utolsósorban, mivel Veszprémben járok egyetemre, így alapjaiban könnyebbséget okoz, hogy itt végezhetek mindent egy helyben.

 

 

P.B.: Az itt töltött éveknek - de főleg a legutóbbinak - számomra az volt a célja, hogy egy NB I-es csapathoz tudjak felkerülni. Nagyon boldog vagyok, hiszen sikerült teljesíteni ezt a kitűzött célt. Viszont ez nem egy végső állapot, hanem egy következő lépcsőfok a nagyobb célom felé vezető úton. Nagyon szeretnék majd egyszer külföldön játszani és ehhez azt gondolom, szükséges az, hogy 1-2 évet tudjak a hazai első osztályban játszani, jó és meghatározó játékossá válni. Majd utána lehet szerintem számomra külföld felé nyitni. Nagy vágyam, hogy a német Bundesligában játszhassak, és azon belül is az álom csapatom a Rhein-Neckar Löwen. Nyilván a csúcs az lenne, ha játszhatnék a BL-ben és ott megszerezném a bajnoki címet, de egyelőre jobban fókuszálok arra, hogy majd vagy a Bundesligában, vagy a dán bajnokságban egy csapathoz tudjak majd igazolni. Viszont mostantól a Veszprémi KKFT-re szeretnék maximálisan koncentrálni. Boldog vagyok, hiszen egy jó és fiatal csapat lesz ott a következő szezontól és természetesen meg akarjuk majd mutatni, hogy fiatalon is lehet elérni jó eredményeket.

 

6 évet töltöttél itt az Akadémián, most pedig egy olyan helyre tudtál eligazolni, ami számodra remek lehetőségekkel kecsegtet. Mit üzennél a jövő fiataljainak, akik a kézilabdában akarják elképzelni a jövőjüket?
P.B.: Általánosságban azt tudom mondani, hogy semmi sem lehetetlen és minden álmot el lehet érni, csak nagyon sokat kell dolgozni érte. A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémiát pedig csak kiemelni tudom, mivel az itt eltöltött éveimben rengeteget kaptam, ráadásul szerintem az országban egyedülálló, amilyen körülmények itt vannak. Fantasztikus maga a fejlődési lehetőség, hogy tényleg csak a kézilabdára tudjon mindenki koncentrálni. Szerintem fiatalként itt minden körülmény adott, hogy valaki profivá érhessen.