Akadémia | 2023. jún. 19.

TALKademy – A világbajnokságra készülő Mikler Krisztián a NEKA-n folytatja

Fiatal kapusunk egy évre Balatonboglárra helyezi át székhelyét.
Mikler Krisztián fiatal korától kezdve szerves része a veszprémi utánpótlásnak, indulása óta tagja akadémiánknak. A BFKA Veszprémet képviselve az elmúlt évek során 7 Ifjúsági, 69 NB I/B, 2 Magyar Kupa, 3 NB I és 2 SEHA-liga mérkőzésen bizonyíthatta tudását. Csapataival serdülő bajnokságot és Balaton Kupát is nyert, és egy NB I/B-s második helyet is megszereztek. Hálóőri kiválóságát mi sem bizonyítja jobban, minthogy az idei szezonban a NB I/B országos lista első helyét foglalta el teljesítményével. Tagja a magyar junior válogatottnak is, akikkel jelenleg a görög-német társrendezésű IHF Férfi Junior világbajnokságon szerepelhet. Az utazás előtt beszélgettünk vele a veszprémi évekről, és a jövőbeli terveiről.
 

Honnan ered a kézilabda szeretete?
Mikler Krisztián: 8 éve kézilabdázom, előtte fociztam. Egy akkori sérülés miatt hagytam abba a focit, majd saját döntés alapján történt, hogy elkezdtem kézilabdázni. Először mezőnyjátékosként próbáltam szerencsét, irányító poszton, illetve bal szélen játszottam. Amikor viszont a kapusunk elment és valakinek be kellett állnia a helyére, jelentkeztem, hogy szívesen kipróbálnám. Jól éreztem magam a kapuban, jól sikerült a váltás, így maradtam ott. Akkor még Dunaújvárosban játszottam, majd a 2017/18-as szezon kezdete előtt jöttem el a veszprémi kiválasztóra. Beválogattak az akkori Serdülő I. keretbe és attól az idénytől kezdve tartozom a veszprémi utánpótlás, majd a BFKA kötelékéhez. A kiválasztó tekintetében akkor a szüleimmel közösen úgy döntöttünk, hogy Veszprém lesz a legjobb választás számomra, és szerencsére azt mondhatom, hogy nem bántam meg a döntésemet.
 
Milyen volt számodra itt nevelkedni?
M.K.: Nagyon jól éreztem magam itt, rengeteg élmény, tapasztalat fűz az akadémiához. Nagyon sok mindent átéltünk és kisebb-nagyobb lemorzsolódásokkal, de egy társasággal csináltuk végig ezeket az éveket. A végére a sport és a baráti közeg gyakorlatilag egybefonódott egymással, szinte már egy család lettünk. 
 
Az itt eltöltött időszakod alatt ki volt a legnagyobb hatással rád?
M.K.: Emberileg az akkori edzőm, Ivo Diaz nagyon sokat hozzátett a fejlődésemhez, a sportág iránti alázatot tőle tanulhattam el. Szakmailag pedig Morten Seier Larsent mondanám, kapusként szerintem nála fejlődtem a legtöbbet, vele 2 évig dolgoztam együtt.
 
Mire emlékszel szívesen vissza az itt töltött éveidből?
M.K.: A kupák, a különböző tornák nagyon kedvesek számomra. Gondolok itt a megnyert Balaton Kupára, nem utolsósorban arra az évre, amikor a serdülő csapattal megszereztük a bajnoki címet. Ezen felül a düsseldorfi torna is nagyon emlékezetes számomra.
 
Többen is felemlegették már ezt a tornát, mi történt akkor Düsseldorfban?
M.K.: Úgy gondolom, hogy ez a torna volt az, ami igazán összekovácsolta a csapatot. Ott kint, ha nem is minden ment tökéletesen, de egy egységként működtünk, és ez megalapozta a későbbieket is. Volt egy edzőtábor, mielőtt kiutaztunk volna, ami úgyszintén jól sikerült, és egy hirtelen ötletből fakadóan szinte az egész csapat leborotválta a haját teljesen kopaszra, hogy egységesen jelenjünk meg. Felmentünk a kollégiumba és amikor elkezdtük az első embernél, utána már nem volt megállás.
 
Mit szólt hozzá az edző, amikor meglátott így benneteket?
M.K.: Emlékezetem szerint egy nagyon jót nevetett rajta, de szerintem büszke is volt ránk, hogy mindenki be merte vállalni, úgymond feláldozta magát a csapatért, bármennyire csúnyák is voltunk. De ez is jól mutatja, hogy mennyire összeértünk, mennyire összetartottunk, és mennyire egy egésszé váltunk.
 

A korábbi bajnok serdülő csapattal mennyire tartod a kapcsolatot?
M.K.: Sokakkal idén is a csapattársak voltunk, de akik kikerültek, azokkal nyáron azért össze szoktunk futni, elmegyünk valamerre, rövidebb közös programokat szervezünk.
 
A rendes tréningek mellett kapusedzéseken külön, extra munkátok is van. Ezek a plusz terhelések mennyire okoztak nehézséget?
M.K.: Ahhoz, hogy elérjem a célomat, mindenféleképpen előtérbe kellett helyeznem a kézilabdát és muszáj volt, hogy minden beleférjen, hogy a tanulás mellett a kézilabda legyen az első. Ehhez ezek a külön edzések is kellettek, meg kellett oldani, hogy jól gazdálkodjak a rendelkezésemre álló időkerettel.
 
Milyen célt fogalmaztál meg magaddal szemben?
M.K.: Azt, hogy jobb akarok lenni, mint a bátyám, Mikler Roland. Szeretném azt a szintet elérni, amit ő, ha nem még jobbat. Mondhatom azt is, hogy ő is inspirált engem arra, hogy a kézilabdával foglalkozzak, a sors furcsa fintora, hogy én is a kapus poszton éreztem jól magam. Amikor elkezdtem a veszprémi utánpótlásban nevelkedni, az első két évben még ő is itt játszott a felnőtt keretben.
 
Van köztetek egy egészséges testvéri rivalizálás? 
M.K.: Természetesen, de például egy-egy mérkőzés után nemigen szoktunk leülni és megbeszélni a dolgokat. Az idény során majdnem sor került egy Veszprém-Szeged Mikler-Mikler párharcra, hiszen amikor Vladimir Cupara lesérült, akkor egy ideig én ugrottam be a helyére Rodrigo Corrales mellé, és majdnem bekerültem a Szeged elleni bajnoki mérkőzés keretébe a Telekom Veszprémnél. Sajnos ez nem valósulhatott meg végül, de mindenképpen izgalmas és emlékezetes meccs lett volna ezzel a csavarral megfűszerezve. Idén azonban, a leendő csapatommal ez a párbaj biztosan megvalósul majd.
 

Az idei szezonban többször is lehetőséget kaptál a Telekom Veszprém csapatában aktívan szerepelni. Hogy élted meg ezeket a mérkőzéseket? 
M.K. Két alkalommal a Gyöngyös ellen léphettem pályára bajnoki meccsen. Számomra hatalmas élmény volt és megtisztelő, hogy ilyen nagy és neves játékosok között lehettem. Az, hogy ők is támogattak, segítettek és motiváltak engem mindenben, számomra felemelő pillanatot volt. Nagyon sok segítséget is kaptam a csapattól, Rodritól és Cuparától elsősorban, amiért végtelenül hálás vagyok nekik. Mezőnyjátékosok közül pedig Mikita Valiupau és Rasmus Lauge vett sokszor a szárnyai alá. Szerintem, aki fiatalon kézilabdázó akar lenni, annak biztosan az az álma, hogy ilyen játékosok között tanulhat és fejlődhet, nekem ez az álmom meg is valósulhatott.
 
Fiatalabb korodban is a felnőtt Veszprém volt a vágyott csapat?
M.K.: Számomra mindig is a Veszprém volt az első, szerintem sok más kézilabdás társamnak itt Magyarországon is az az álma, hogy egyszer ezt a piros mezt tudja magára húzni. Az elkövetkező időszakot figyelembe véve továbbra is az a célom, hogy egyszer vissza tudjak ide jönni.
 
A NB I-es bajnoki meccsen kívül idén a SEHA-ligában is kipróbálhattátok magatokat. Milyen volt abban a közegben őrizni a hálót?
M.K.: Nagyon megtisztelő, hogy kiérdemeltük ezt a lehetőséget. Az első mérkőzés sajnos túlságosan is izgalmas volt. Picit izgultunk, mivel mindenkiben benne volt, hogy bizonyítani kell, másrészt ez egy teljesen más hangulatú, más szintű mérkőzés volt, ami ránk tett egy kis nyomást. Viszont az itthoni visszavágón sokkal felszabadultabban játszottunk, ez köszönhető a hazai közönségnek is, akik eljöttek és szurkoltak nekünk. A játék is jobban ment nekünk, személy szerint nekem is, jobban kijöttek azok a dolgok, amiket akartam. A belgrádi mérkőzésből tanulva meg tudtuk mutatni a valódi arcunkat, aminek nagyon örültem.

Az az időszak elég sűrű volt nektek és nagyobb terhelés mellett kellett bizonyítani. Hogyan bírtátok?
M.K.: Szerintem mentálisan és fizikálisan is nagyon le volt amortizálva a csapat a tavasz végére. Rengeteg sérülés is volt, és teljesen elfáradtunk, utána már nem is tudtuk azt a formánkat hozni a bajnokságban, mint előtte.
 
Fotó: Peka Roland / Telekom Veszprém

Jövő szezontól elkerülsz Veszprémből. Tervezel azért visszatérni egy-egy mérkőzés erejéig, hogy a lelátóról szurkolj a csapatnak?
M.K.: Persze, természetesen, ha majd az időm is úgy engedi, mindenképpen tervezek visszatérni, a volt csapattársaimra is kíváncsi vagyok, hogy hogyan fognak szerepelni jövőre. Veszprémbe is szeretnék visszajönni, hogy találkozzak a barátokkal. Hat évet töltöttem el itt, eléggé a szívemhez nőtt ez a város és az emberek, a barátok is. Gyakorlatilag már a „második otthonommá” vált.
 
A NEKA együttesénél, egy évig kölcsönben folytatod a pályafutásod. Voltak rajtuk kívül mások is, akik érdeklődtek irántad?
M.K.: Igen, szerencsére volt több megkeresésem is, de úgy gondolom, hogy jó döntést hoztam, mert egy fiatal csapathoz csatlakozhatok, idézőjelesen egy akadémiához. Szerintem a beilleszkedéssel nem lesz problémám, volt egykori csapattársaim közül jópáran ott játszanak, és majdnem az egész csapatot ismerem a válogatottból.
 
Holnap kezdődik a világbajnokság, előtte edzőtáboroztatok, utána pedig szinte egyből megkezdődik a felkészülés a következő szezonra. Lesz majd időd pihenni is a nyáron?
M.K.: Nagyon várom a vb-t, mindannyian nagyon motiváltak vagyunk a csapatban. Valóban, a bajnokság végeztével gyakorlatilag egyből elkezdtük a válogatottal a munkát, rengeteg edzés volt, több felkészülési mérkőzés is, de ez kell ahhoz, hogy jó formában legyünk a világversenyen. Tény, hogy nem sok időm lesz majd pihenni, de úgy két hét jut majd erre is. De ilyen a sport, ha valaki jó akar lenni ebben, akkor csinálni kell.
 
Egy következő lépcsőfok veszi kezdetét a pályafutásodban, de még előrébb tekintve, van olyan kimondott cél, amit el akarsz érni a karriered során?
M.K.: A hosszú távú célom mindenképpen az, hogy majd tovább tudjak lépni az NB I-ből, akár az Európa-ligába, vagy egy bajnokok ligája szintű csapathoz. Ez esetben akár külföld is egy szempont lehet, de a valódi célom az, hogy itt, Veszprémben valósulhasson meg ez, és itt tudjam majd később folytatni.
 
Végezetül mit üzennél a leendő kapuspalántáknak, akik komolyabban szeretnének foglalkozni a kézilabdával?
M.K.: Mindenképpen azt, hogy sose adják fel, bármennyire is nehéz, küzdjenek a céljaikért, amit kitűznek maguk elé. Merjenek nagyot álmodni, hiszen mindenre képesek lehetnek, ha megvan az akarat és az alázat bennük.
 
Köszönjük szépen az interjút, a következő szezonhoz pedig nagyon sok sikert kívánunk neked!
 

PARTNEREINK