Akadémia | 2023. jún. 28.

Szezonértékelő: Gulyás Péter

Gulyás Péter szakmai igazgató osztotta meg velünk gondolatait a 2022/23-as idényről.
Hogy értékeled a BFKA Veszprém teljesítményét az elmúlt szezonban?
Gulyás Péter: Mindent figyelembe véve elégedetten tekintek vissza az idei évre. Majdnem minden korcsoportban tudtunk felfelé versenyeztetni, ami szerintem külön nagy pozitívum. Sikeresen feltöltöttük az év elején az U16-os csapatot és elindítottuk őket a nemzeti bajnokság mellett az Akadémiai Tornán is. A serdülő korosztály eredményei önmagukért beszélnek, ők végül országos bajnokokként zárták ezt a szezont. Az U20 csapatban 2-3 játékosunk is nagyon ígéretes a jövőre nézve, a NB I/B-s csapatban pedig alig volt olyan játékosunk, aki a kimenő korosztályba tartozna. Úgyhogy ez egy nagyon jó év volt ebből a szempontból.
 
Melyik eredmény(ek)re vagy a legbüszkébb?
G.P.: Ha összességében nézem, akkor azt gondolom, hogy mindenkire büszkék lehetünk. Ha mégis ki kell emelni, akkor egyértelműen nagy büszkeséggel tölt el az U18 országos bajnoki cím, és az NB I/B-s csapatnak (az utolsó hónapot leszámítva) a szezonbeli szereplése is kiemelkedő.
 

Mennyire vagy elégedett a játékosok fejlődésével, illetve a szakmai stáb munkájával?
G.P.: Az akadémiai rendszernek az a feladata, hogy megfelelő képzés melett egyénileg fejlődjenek a játékosok, én úgy látom, hogy magában a rendszerben még nagyon sok fejlődési potenciál van ahhoz, hogy ezt erősítsük. Ebben látok még elmaradást a szakvezetők körében is és a mi szerkezetünkben is, de azon dolgozunk, hogy ez sokkal jobb legyen a jövőben.
 
Idén is több játékosunk rendszeresen visszatérő tagja a hazai korosztályos válogatott kereteknek. Mennyiben profitált ebből a BFKA, mennyire emeli az akadémia reputációját ez?
G.P.: Az, hogy a játékosok a válogatottban szerepelhetnek, egy óriási megtiszteltetés számunkra és számukra is. Hogy ilyen szép számmal hívják őket a válogatott keretekbe, bizonyítja azt, hogy sok az ügyes és tehetséges játékos az akadémiánkon, akiknek a fejlődését tovább kell szorgalmaznunk. Hiszen minél több válogatott játékos kerül ki az akadémiáról, annál jobb az itt elvégzett munka. A válogatott játékosok száma nagymértékben befolyásolja azt, hogy milyen a megítélése a mi akadémiánknak, ezért mi továbbra is azt szeretnénk, hogy olyan jó játékosokat neveljünk, akik az ország legjobb kézilabdázói között lesznek majd.
 
Ebben az idényben is több játékost adhattunk elsőosztályú és NB I/B-s csapatoknak. Miért fontos ez az akadémia számára?
G.P.: Az NB I-s klubok már évek óta előszeretettel próbálják leigazolni a mi növendékeinket. Ez nagyon jó dolog, mert minél több végzett akadémistánk szerepel a magyar NB I-ben, annál jobb és nagyobb a BFKA hírneve. Aki eljut nálunk a junior csapat szintjéig, és végig viszi azt az iskolát, amit mi próbálunk képviselni, abból egy szakmailag jól képzett játékos válik. Sajnálatos módon 21 éves korig tudjuk csak őket versenyeztetni - vannak, akiket már leigazolnak sokkal fiatalabb korban is, vannak, akik kicsit később érő típusok, de megvan minden évben az a 3-4 játékos, aki készen áll arra, hogy szintet lépjen. Ez nagy büszkeséggel kell, hogy eltöltsön minket, hiszen a magyar kézilabdáért teszünk és dolgozunk minden nap, és ennél fontosabb teendőnk nincsen.
 
 
A korábban a BFKA-n nevelkedett játékosok is szépen ívelő karriert tudhatnak maguknak, többen meghatározó külföldi csapatokhoz igazoltak. Figyeled az ő pályafutásukat is? Büszkeséggel tölt el, amit tapasztalsz?
G.P.: Természetesen azokkal a játékosokkal, akik kimennek, vagy sok évvel korábban eligazoltak az akadémiáról, jó kapcsolatot ápolunk. Mindegyik volt játékosunk pályáját figyelemmel kísérjük, de például vannak olyan esetek is, hogy hozzánk térnek vissza segítségért egy-egy eligazolás vagy tanácsadás szempontjából. Ez jól bizonyítja azt, hogy közel állunk a játékosokhoz és próbáljuk az ő karrierjüket minden tőlünk telhető módon támogatni. Azt is nyugodtan kiemelhetjük, hogy a mostani junior válogatottban is - akik éppen a világbajnokság negyeddöntőjére készülnek - rengeteg olyan játékos van, aki a kezeink alatt nevelkedett. Nyilván ebben több klubnak is szerepe van, de végeredményben, amikor a junior korosztályba léptek, az utolsó tényezőket mi tudtuk hozzátenni az ő karrierjükhöz. Ez egy fantasztikus dolog és nagyon büszkének kell lennünk arra, hogy olyan sportolókat neveltünk, akik junior-, vagy már felnőtt válogatott kerettagok, vagy éppen nemzetközi szinten jegyzett játékosok. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy az akadémiánkról 4-5 játékos fog külföldön játszani, ami egy kiváló ugródeszka ahhoz, hogy ők TOP játékosok lehessenek és a magyar válogatottban kiváló eredményeket érhessenek el. Ez az, ami nagy áttörésnek számít a magyar akadémiák indulása óta, hogy olyan akadémistákat neveltek, akik a felnőtt csapat kiváló tagjai lettek. Nézzük csak például a legutóbbi felnőtt válogatott keretet: rengeteg magyar nemzeti akadémián nevelkedett, fiatal játékos kapott lehetőséget. Mindamellett, hogy ez egy fantasztikus érzés számunkra,  jó hírnevünket is továbbviszi.
 
A Telekom Veszprém vonatkozásában tervezitek, hogy több már bemutatkozott vagy még új akadémistának lehetőséget adjatok a felnőtt csapatban való játékra?
G.P.: Jövőre olyannyira fiatal játékosokat fogunk játszatni az U21-ben, hogy nekik nagyon nehéz lesz a felnőtt csapatnál kulcspozíciókhoz jutni. Biztosan lesz olyan alkalom, hogy a Telekom Veszprémben akadémiai korú játékosokat fogunk a pályára léptetni, a terhelésből adódó fáradtság miatt, vagy más okokból kifolyólag. Szóval igen, tervezzük, hogy egy-egy mérkőzésen szerepet adunk a fiataloknak, hiszen, ha megkapják a lehetőséget a felnőtt keretben, az nekik csak pozitív és előremutató lehet.
 
Mit vársz el a BFKA csapataitól a következő idényben?
G.P.: A rendszerünk épüljön minél több jó és képzett játékosra, és minél többeknek legyen lehetősége megvalósítani a pályán az előrehaladásukat és beteljesíteni a számításaikat. Mi ehhez megadjuk mindazt a szakmai, mögöttes munkát, ami ahhoz kell, hogy egy kiváló rendszerben, egy jól felépített elképzelésben és (ami talán a legfontosabb) a játékosok egyéniségének a fejlődését figyelembe véve dolgozhassunk együtt.

PARTNEREINK