Akadémia archív | 2023. júl. 26.

Montenegro után Portugália sem fogott ki serdülő válogatottunkon

Második mérkőzésükön is magabiztos győzelmet arattak fiataljaink
Serdülő válogatottunk második EYOF mérkőzésén Portugália ellen lépett pályára. Egyértelműen fiataljaink kezdték jobban a találkozót, hiszen a 7. percben Németh Bulcsú szépség díjas találatával már. 0:4-re vezetett Magyarország. Azonban a kezdeti lendület kissé alábbhagyott, aminek köszönhetően az ellenfél letudta dolgozni hátrányát és 6:6 állásnál ki egyenlített az első félidő közepén. A fiúk ekkor rendezték soraikat és több letámadás góllal újra magukhoz ragadták a vezetést. (7:10). Hoffmann Balázs szélről, Barna János Dániel átlövésből, Németh Bulcsú pedig beállóból tudott többször is eredményes lenni, illetve a válogatott többi játékosa is kivette a részét abból, hogy 8 gólos előnnyel kezdhessék a második félidőt. 10:18 30.perc.
Nemzeti csapatunk ott folytatta a gól gyártást, ahol az első félidőben abbahagyta, ezzel 10:19-es már 9 gól volt a különbség a két válogatott között. Portugália igyekezett csökkenteni a hátrányán de 6-7 gólnál nem tudott közelebb kerülni a magyarokhoz. Fiataljaink magabiztosan tartani tudták az első félidőben kidolgozott előnyüket, sőt a második félidő derekán már 10 góllal is vezetni tudtak. 17:27 44.perc Az ellenfélnek jót tett az időkérés, ugyanis több átlövés gólnak köszönhetően 6 gólos kozmetikázták hátrányukat. A végjátékban sem forgott veszélyben a magyar válogatott 2 pontja, így egy magabiztos 31:37-es győzelemmel zárult a mai mérkőzés.
 
Forrás: Team Hungary facebook oldala

Akadémistáink közül minden játékosunk kapott játéklehetőséget a Portugália elleni mérkőzésen. Hoffmann Balázs 4, Barna János Dániel 4, Németh Bulcsú 5 góllal vette ki a részét a győzelemből. A BFKA volt növendéke, Eklemovic Márkó pedig 4 góllal segítette a csapatot a mai összecsapáson.

Ma 16:30 órakor Horvátország ellen lépnek pályára fiataljaink
 

PARTNEREINK