Akadémia archív | 2023. jún. 08.

Így teljesítettek csapataink az U20 I. osztályban

Nagyot javított mindkét csapatunk a tavalyi eredményekhez képest.
Az FU20 I. osztály - Nyugat bajnokságban versengő kereteinkre a 2022/23-as szezonban is nehéz ellenfelek vártak, ám az olykor jelentkező hullámvölgyek ellenére is szép eredménnyel zártak csapataink. Sokat javítottak a tavalyi listahelyezésükhöz képest, Balatonfüred és Veszprém is egyaránt nem kevesebb mint 5 helyet tudott javítani. Nézzük, mit is jelent ez számokban:
 
  • Összesen 1640 lőtt és 1442 gólt kapott a két csapat a bajnokság során, összesítésben 52 mérkőzésből 33 győzelem, 5 döntetlen és 14 vereség mérleggel zárva. A bajnokságot a BFKA Balatonfüred 38 ponttal a dobogó harmadik fokán fejezte be (mindössze 3 ponttal lemaradva a második Budai Farkasoktól), míg a BFKA Veszprém 33 ponttal az 5. helyezéssel zárta.
     
  • Több mezőnyjátékosunk is száz gól felett lőtt a bajnokságban, veszprémi részről Varga Gábor Levente (128) és Eklemovic Márkó (111), a balatonfürediek közül pedig Hermann Hunor (107) lépte át a száz gólos küszöböt. Varga Gábor Levente ezzel a teljesítménnyel országos szinten a 9. legjobb lett, Eklemovic Márkó a 20., Hermann Hunor pedig a 25. helyen zárt.
     
  • Kapusaink is jó formában voltak, a legtöbb lövést Lovistyek Lászlónak (BFKA Balatonfüred), Nagy Arnoldnak (BFKA Veszprém), Kovács Kristófnak (BFKA Veszprém) és Matos Kornélnak (BFKA Balatonfüred) sikerült hárítania.
A legszebb eredményeket infografikán is ábrázoltuk, alatta pedig további adatokkal is szolgálunk.
 
 
 
 
 
A BFKA Balatonfüred statisztikái a bajnokság alapszakaszában:
  • Elért helyezés: 3.
  • Elért pontszám: 38
  • Lejátszott mérkőzések: 26 (18 győzelem / 2 döntetlen / 6 vereség)
  • Gólok száma: Lőtt: 787 / Kapott: 676 (Gólkülönbség: 111)
 
TOP 3 mezőnyjátékos:
 
  1. Hermann Hunor
    Lőtt gólok száma: 107 (ebből 39 db 7m-es)
    Mérkőzések száma: 21
    Összesített helyezés a bajnokságban: 25.
     
  2. Tóth Levente
    Lőtt gólok száma: 89 (ebből 2 db 7m-es)
    Mérkőzések száma: 21
    Összesített helyezés a bajnokságban: 32.
     
  3. Tőser Máté
    Lőtt gólok száma: 89 gól (ebből 33 db 7m-es)
    Mérkőzések száma: 23
    Összesített helyezés a bajnokságban: 33.
TOP 3 kapus:
 
  1. Lovistyek László
    Lövés/védés: 644/212 (ebből 14 db 7m-es)
    Védési hatékonyság: 33%
    Összesített helyezés a bajnokságban: 2.
     
  2. Matos Kornél
    Lövés/védés: 233/84
    Védési hatékonyság: 36%
    Összesített helyezés a bajnokságban: 19.
     
  3. Molnár Balázs Márk
    Lövés/védés: 34/8
    Védési hatékonyság: 24%
    Összesített helyezés a bajnokságban: 42.

A BFKA Veszprém statisztikái a bajnokság alapszakaszában:
  • Elért helyezés: 5.
  • Elért pontszám: 33
  • Lejátszott mérkőzések: 26 (15 győzelem / 3 döntetlen / 8 vereség)
  • Gólok száma: Lőtt: 853 / Kapott: 766 (Gólkülönbség: 987)
TOP 3 mezőnyjátékos:
 
  1. Varga Gábor Levente
    Lőtt gólok száma: 128 (ebből 17 db 7m-es)
    Mérkőzések száma: 25
    Összesített helyezés a bajnokságban: 9.
     
  2. Eklemovic Márkó
    Lőtt gólok száma: 111 (ebből 7 db 7m-es)
    Mérkőzések száma: 22
    Összesített helyezés a bajnokságban: 20.
     
  3. Lantos Kornél
    Lőtt gólok száma: 91 (ebből 1 db 7m-es) 
    Mérkőzések száma: 25
    Összesített helyezés a bajnokságban: 31.
TOP 3 kapus:
 
  1. Nagy Arnold
    Lövés/védés: 359/111 (ebből 3 db 7m-es)
    Védési hatékonyság: 31%
    Összesített helyezés a bajnokságban: 14.
     
  2. Kovács Kristóf
    Lövés/védés: 387/97 (ebből 4 db 7m-es)
    Védési hatékonyság: 25%
    Összesített helyezés a bajnokságban: 16.
     
  3. Reidmar Dominik
    Lövés/védés: 270/75 (Ebből 2db 7m-es)
    Védési hatékonyság: 28%
    Összesített helyezés a bajnokságban: 21.

PARTNEREINK