Akadémia archív | 2023. Ápr. 27.

Döntőt játszanak a juniorok a TIBY Handballon!

Óriási csatában kerekedett felül Szerbián a magyar junior válogatott a TIBY Handball tornán.
Horváth Márkóval és Mikler Krisztiánnal a kezdő hetesben sorakozott fel a magyar keret, mely igen jól kezdte a torna első mérkőzését. Bár sokáig fej-fej mellett haladtak a szerb együttessel, hazánk fiainak sikerült jobban elkapnia a fonalat az első negyedben, a 14. percben már 10-7-re mentek, ekkor kért időt az ellenfél. A feszes tempójú mérkőzésen ezután is sorra érkeztek a gólok mindkét fél részéről, de a kiharcolt előnyből nem engedtek a magyar juniorok, a 24. percre már 19-13-ra vezettek, ekkor második időkérésre kényszerítve a szerb keretet, ahol érezhetően feszült hangulatban telt a taktikai megbeszélés. A 29. perc felénél Sótonyi László is kikérte az első egy percet 21-17 állásnál, ám utána sajnos elmaradt a magyar gól, a szerbek viszont faragtak a hátrányból. Az első 30 perc Lukács Péter bombájával zárult, 22-18 félidei eredménnyel kezdődött a szünet.

Szerb kezdéssel folytatódott a második félidő, amely ezúttal hatékonyabbnak bizonyult, a 36. percre egy hétméteres találattal már 24-22-re zárkóztak fel. Több hiba csúszott a magyaroknál mind a védekezésbe, mind a támadásba, így a 37. perc végén Sótonyi László igénybe vette a második időkérését, ekkor 24-23 volt már az állás. Jó hatással volt a magyar fiatalokra az egyeztetés, két perc alatt visszahozták magukat 3 gólos forra. A szerbek heves vérmérsékletét nem sikerült megszelídíteni, kíméletlenül támadták a magyar kaput és tartották a lépést, és a 47. percre egalizáltak (26-26). Emberhátrányban is tartotta a falat a hazai keret, Mikler pedig a kritikus ponton fogott meg egy szélső kísérletet. Hosszú percekig egymás mellett haladt a két keret továbbra is, az 56. percre sikerült ismét két góllal elhúznia a magyar fiúknak, ekkor harmadjára is időt kértek a szerbek. Eggyel vezetett a magyar csapat egy perccel a vége előtt, Sótonyi László ekkor fordult utoljára az időkéréshez. Bár a támadásból végül nem született gól, a lefújáskor 33-32 állt az eredményjelzőn, így felszabadultan örülhetettek a magyar juniorok a győzelemnek. Ez azt jelenti, hogy a Franciaország-Tunézia párharc győztesével játszák majd a döntőt szombaton.

PARTNEREINK