Akadémia | 2022. aug. 24.

Visszatekintő - Ilyen volt a MOL-Kupa

A győri edzőtábor levezetéseként Tatabányán, a MOL-Kupán bizonyíthatott U20-as keretünk.
Nem tétlenkedett az elmúlt héten U20-as csapatunk, hiszen a bajnokságra való felkészülés jegyében az egyhetes edzőtábort egy kétnapos tornával zárták a fiúk. Meghatározó ellenfelekkel szerepelhettek együtt, hiszen MOL-Kupa házigazdája, a MOL Tatabánya Kc mellett a Pick Szeged és a PLER-Budapest vett még részt a versenyen. A sorsolás során a PLER-Budapesttel kezdték meg a viadalat, majd őket legyőzve a Tatabányával játszották a döntőt, ahol végül a második helyen végeztek.
 
Gulyás István vezetőedző így foglalta össze a tapasztaltakat: "Teljesen elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével, mindkét nap maximálisan odatették magukat a fiúk. Egy rendkívül intenzív edzőtábori hét utolsó napjain léptek pályára a MOL-Kupán, ahol már az első napon az a PLER-Budapest volt az ellenfelünk, akik az előző szezonban bajnoki döntőt játszottak a korosztályban. Fej-fej mellett haladva végül hetes párbajjal dőlt el a viadal a mi javunkra, ami úgy érzem, dicséretes eredmény. A második napon, a Tatabánya elleni mérkőzésen már érezhető volt a fáradtság a fiúkon, mindemellett a nálunk lévő ügyes, de fiatal játékosok álltak szemben egy több évvel idősebb tagokból álló csapattal (akik közül többen egyébként a Telekom Veszprém ellen is pályára léptek). Itt a második félidő volt jobb, váltottunk a védekezésen, és lett volna lehetőség megszorongatni az ellenfelet, de sajnos – érthető módon – idővel elfogyott a kraft. Összességében nagyon hasznos és tanulságos tornát tudhatunk magunk mögött, szép eredménynek könyvelhetjük el a második helyet, és megérdemelten kaptak utána pár nap pihenőt a fiúk."
 

PARTNEREINK