Akadémia | 2023. dec. 03.

U21-es csapatunk végletekig kiélezett mérkőzésen győzött a szegediek ellen

A mérkőzés legjobbja a 19 gólig jutó Barna János Dániel lett.
Az NB I/B 13. fordulójában a BFKA Veszprém az OTP Bank - Pick Szeged csapatát fogadta a Veszprém Arénában. A mérkőzés a tisza-partiak támadásával indult és a Végh, Barna, Szabó, Damjan Balogh, Janowszky védősorral állt fel a Veszprém. A kapuban Győri Nándor kezdett. A mérkőzés első támadása egy szegedi beállóból szerzett góllal ért véget, de Barna Dániel a másik oldalon egyből egyenlíteni is tudott.  A szegediek ismét eredményesek tudtak lenni, de Balogh Botond válaszolt, ezzel megszerezte első gólját a 2. percben. (2:2 2.perc). Egy technikai hibának köszönhetően a Veszprémhez került a labda is Barna János Dániel először egy 2 perces kiállítást, Jajic Damjan pedig egy hetes harcolt ki a csapatnak. Előbbi játékos értékesítette is a hétméterest. Fiatal jobbátlövőnk további két alkalommal is tudott eredményes lenni, amiből egyet kínaiból tudott értékesíteni. A szegediek kapaszkodtak az eredménybe, de Balogh Botond újabb gólja újra veszprémi vezetést hozott. (6:5 9.perc)  Az első félidő felénél felváltva születtek a gólok és Győri Nándor egész pályás találata már a 10. gólt jelentette a Veszprémnek. (10:9 16.perc.) A bakonyiak több két perces kiállítást is begyűjtöttek, amik azt eredményezték, hogy Szeged átvette a vezetést, majd pár percig meg is tartotta 1 gólos előnyét. (13:14 21.perc) Egészen addig, míg Balogh Botond és Barna Dániel be nem talált, így újra magunkhoz ragadtuk a vezetést. (15:14 23.perc)  A szegedi időkérés a pirosaknak kedvezett jobban, újabb 2 gólt sikerült szereznünk, ekkor Dinko Dankovic is ki kérte első idejét a 27.percben. (17:14 27.perc). Az első félidő legvégén a Veszprém tovább tudta növelni az előnyét, így 5 gólos hazai vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok. (15:10 30.perc) 

A második félidő veszprémi támadással indult és az akció végén Végh Bálint tudott eredményes lenni, ezzel megszerezve a Veszprém 16.gólját. A szegediek ekkor magasabb sebességbe kapcsoltak, olyannyira, hogy a következő 10 percben fokozatosan dolgozták le hátrányukat, mígnem a második félidő egyharmadánál már csak 2 gól volt a bakonyi előny. Dinko Dankovic ekkor kikérte második idejét, azonban ez a szegedieknek kedvezett jobban és a félidő felénél ki is tudtak egyenlíteni. Barna János Dániel zseniálisan egyéni teljesítményt tett le az asztalra. 42. percben már 18 gólnál járt, amivel nem engedte az ellenfélnek, hogy átvegye a vezetést a mérkőzésen. (27:25 42.perc) A kapuban Tóth Mihály remek napot fogott ki, több lövést átlövésből és szélről is hárítani tudott. A második játékrész második fele veszprémi pillanatokat hozott. Jajic Damjan, Barna Dániel és Szabó Tas találatával 4 gólra növelte a Veszprém az előnyét. (29:25 47.perc) A kékek ekkor magasabb sebességbe kapcsoltak és lerohanásból, illetve átlövésből többször betaláltak a veszprémi kapuba, így hátrányukat ledolgozva, 1 gólra jöttek vissza. (31:30 55.perc) Az utolsó 5 perc izgalmas és feszült pillanatokat hozott. Barna János Dániel egy kaput nem eltaláló lövése után Tóth Mihály védett ziccert ezzel tartva tovább a hazaiak vezetését. Az 57. percben Szabó Tas kiállítása révén emberhátrányba kerültek a veszprémiek a mérkőzés végére, de Végh Bálint megszerezte csapata 32. gólját. A szeged erre még válaszolni tudott, majd hozzájuk került újra a labda, ekkor az ellenfél edzője kikérte egyből utolsó idejét, amikor már csak 6 másodperc maradt a mérkőzésből. A szegediek az utolsó pillanatokban még egy időntúli szabaddobást kiharcoltak, azonban azt értékesíteni nem tudták, így 1 gólos veszprémi győzelemmel ért véget az NB I/B-s találkozó. (32:31 60.perc)
 

PARTNEREINK