Akadémia | 2023. okt. 22.

Nem tört meg a Békés átka

Másodperceken múlott, hogy csodát tegyünk Békésen, a hihetetlenül fordulatos és kiélezett meccsen sajnos nem sikerült pontot szereznünk.
Népes hazai és vendég szurkolótábor előtt veszprémi támadással kezdődött a rangadó, melyből kisvártatva Janowszky meg is szerezte az első gólt. A békési támadás technikai hiba miatt félbeszakadt, így újra támadhatott a piros keret, Balogh pedig be is bombázta a labdát a kapuba. A 4. perc végén ismét a Veszprém támadhatott, Jajic találatával már 0-3-ra mentünk. Ezután érkezett az első hazai gól, Tóth sajnos nem tudta elérni már a labdát, de a következő támadásból Janowszky ismét betalált. A felgyorsult játéktempónak köszönhetően a Békés is elkezdett felzárkózni, a 6. percben 2-4-re hozták fel magukat. A következő veszprémi támadás sajnos megakadt a kékek kapusában, utána pedig ők szereztek egy újabb találatot, és még emberelőnyhöz is jutottak. A vendégek harciasságát jól mutatta, ahogy Jajic a védősoron átverekedve magát megszerezte az 5. találatot, utána pedig az üres kapus dobást fantasztikusan hárította Szabó. A 11. percben Balogh blokkolt egy hatalmasat, amiből Végh indulhatott meg, ám sajnos ez sem rezgette meg az ellenfél hálóját (4-5). Sokáig sikertelenül próbálkoztak egymással a csapatok, a 13. percben mi kerültünk létszámfölénybe, ám egy eladott labda miatt hosszú idő elteltével egyenlíteni tudott a Békés, majd rá egy percre a vezetést is megszerezte, aminek nem sokáig örülhetett, mert hamar visszaegyenlített Jajic (15. perc, 6-6). A kiélezett helyzet eredményezte, hogy Jajic sárgalapot, Bene 2 percet kapott, és még egy gólt is lőtt rövid időn belül a Békés. A hátrány ellenére a 18. percben Balogh ismét betalált, így 7-7 volt látható az eredményjelzőn. A 20. percben 8-7-nél kért időt Dinko Dankovic, ám az ezt követő attak során Barna lövése is megakadt az ellenfél kapusában. Tóth hárítása után Barna ezúttal eredményesen támadt rá a kapura, így 8-8-nál a 23. percben a Békés is időt kellett kérjen. Egy találattal előrébb, de egy emberrel hátrébb került a következő percben a hazai keret, így ismét a mi fiainkon volt a közönség szeme, Bene nem is gondolkodott sokat, átlövésből betalált a bal felső sarokba (9-9). Viski labdaszerzéséből ismét Barna indulhatott meg, és nem okozott csalódást, újabb találatot szerzett, ezután pedig Tóth bravúrozott a kapuban (26. perc, 9-10). Egy újabb szép labdaszerzésből Viski megszerezte legelső BFKA-s gólját (9-11), Janowszky viszont lesérült és le kellett cserélni. A 29. percben jutott heteshez a fogadó fél, amivel eggyel tudtak faragni a kevés hátrányukon. Az első félidő utolsó perce is tartogatott izgalmakat, egy védett lövést követően a Békés támadhatott, amiből egy hetest harcoltak ki maguknak, a Tóthot cserélő Győri azonban nem tudta megfogni, így 12-12-vel mentek pihenőre a csapatok.
 
A Békés egy gyors góllal nyitott, majd egy technikai hiba miatt ismét támadhattak, ám ez nem jutott túl a gólvonalon, így Czabula egyenlíthetett, majd Végh kapott egy kétperces kiállítást. Az emberhátrányból adódóan egy üres kapus góllal vette vissza a vezetést a Békés a 34. percben. A történelem megismételte önmagát, Czabula szép gólja után újabb üres kapus gólt húzott be a Békés (15-14), kisvártatva már a kiegészült csapattal szemben is értékesíteni tudtak egyet. A következő támadásnál Győri volt résen, ám az ebből indult támadás a túloldalon is megakadt a kapus kezében. Labdaszerzést követően Bene futotta végig a pályát és egy hatalmasat bombázott a kékek kapujába (38. perc, 16-15). Bőti kétszer is próbálkozhatott hosszú indításból, de sajnos mindkét alkalommal a Békéshez került a labda. Szabó kétperces kiállítása után ismét fölénnyel támadhatott a Békés, 18-15-re változtatták a gólkülönbséget a 43. percben. Nem állt le a kék csapat, üres kapus góllal már 4-re vezettek, amikor Dinko Dankovic másodjára is időt kért (44. perc). Sikerült emberelőnyt kiharcolnunk két perc erejéig, Viski pedig megszerezte a második találatát is, ám szabálytalanság miatt két percet is kapott nemsokkal rá, és még egy gólt is behúzott a Békés, így a mérkőzés háromnegyedénél 20-16 volt az állás. Kisvártatva Hoffmann is beállt a góllövők sorába, Tóth pedig egy hatalmasat fogott. Barna remek lövésével kettőre faragta le a hátrányát a Veszprém, de Szabó második kétpercével kettős emberhátrányba kerültünk. Barna megint egy hatalmasat húzott be az ellenfél kapujába, ez már a Békést is a második időkérésre késztette, a 48. percben ekkor éppen 20-19-et mutatott az eredményjelző. Czabula és Barna közreműködéséből egy kétperc és egy hetes született, utóbbit Barna egy szerencsés kapufának köszönhetően értékesítette. Nem engedett azonban a Békés, az 53. percre 23-20-ra mentek el, Dinko Dankovic az utolsó idejét is kikérte. Kemény csata vette kezdetét a fináléban, a ki-ki harcot Hoffmann gólja törte meg az 56. percben, majd Barna is egy szemet gyönyörködtető gólt szerzett (23-22). Tóth ismét parádézott a kapuban, majd Hoffmann egy zseniális találattal hozta vissza egyenlőre az állást kevesebb mint két perccel a vége előtt. 23 másodperccel a lefújás előtt 23-23 volt azt állás, pattanásig feszültek az idegek, Czabula lövését sajnos kivédték, és csupán egy másodpercen múlott a csoda, hiszen ennyivel a vége előtt szerzett gólt a Békés, így 24-23-mal zárult a találkozó.
 
A mérkőzés lefújása után kérdeztük a két csapat vezetőedzőit a tapasztalatokról:
 
Dinko Dankovic: "A Békés otthonában mindig nehéz mérkőzéseket játszunk, ezúttal is nagyon kemény találkozóban volt részünk. Nagyon jó tapasztalatokat szerezhettünk, főként a fiatalabb játékosok. A fiúk motivációja az egekben volt, amihez nagyon gratulálok nekik, de a meccs bizonyos részeiben higgadtabban, okosabban kellett volna játszaniuk. Viszont a küzdőszellem és a motiváltság miatt nagyon gratulálok nekik. Több dolgon kell még javítanunk, de ezek leginkább abból adódnak, hogy fiatal kerettel játszunk. Mindemellett gratulálok a Békés keretének a győzelemhez, izgalmakkal teli játékban volt részünk ellenük."
 
Padla József: "Nagyon szoros mérkőzést játszottunk, igazolta a Veszprém, hogy miért állnak a tabellán ott, ahol. Nagyon kiélezett meccs volt, felkészültünk belőlük, és igazából azt is kaptuk, amire számítottunk tőlük, de ez jellemzi az igazán jó játékosokat és csapatot, hogy ezt át is tudják adni. Nagyon szoros és kiélezett mérkőzés volt, nem sokon múlt a végjáték, akár egy góllal a Veszprém is nyerhetett volna, de lehetett volna döntetlen is. Természetesen nagyon örülünk a hazai sikernek, a pontatlan játék ellenére nagyot küzdöttünk, de látszott az is, hogy a Veszprém is nagyon felkészült belőlünk. Gratulálok a csapatunknak, nagyon boldogok vagyunk és örülünk ennek a sikernek, főként a múlt heti győri pontvesztés után. A Veszprém csapatának is további sikereket kívánok."

PARTNEREINK