Akadémia | 2022. dec. 09.

Ma kezdődik az Olimpiai Reménységek Versenye - négy növendékünk is a keretben

A Szabó Levente és Iváncsik Tamás vezette serdülő válogatott keretébe végül négy akadémistánk is helyet kapott.
Az első igazán komoly erőfelmérője következik az először 2021-ben összeálló serdülő fiú kézilabda-válogatottnak, amely péntektől a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén vesz részt. A fiatalok már számos felkészülési meccsen húzhatták magukra a címeres mezt, azonban a hét végén első alkalommal bizonyíthatnak torna keretein belül nemzetközi ellenfelekkel szemben.
 
A háromnapos tornán Szlovákia, Csehország és Lengyelország korosztályos legjobbjaival ütköznek meg a magyar fiúk, akiknek ez egy kiváló lehetőség lesz a nyári EYOF-ra való felkészülésben. A végleges utazó keretben végül négy BFKA növendék is helyet kapott: Eklemovic Márkó, Gáncs-Pető Máté, Németh Bulcsú és Várady-Szabó László is képviselheti hazánkat a tornán.
 
 
A torna során az alábbi mérkőzések várnak ránk:
Eredményes szereplést kívánunk a csapatnak. Hajrá, Magyarország!
 
 

PARTNEREINK