Akadémia | 2023. dec. 09.

Fontos két ponttal térünk haza Debrecenből

Végig kiélezett volt a mérkőzés, de a Veszprém örülhetett a végén
A férfi NB I/B 14. fordulójában a DEAC csapata a BFKA Veszprémet fogadta. A mérkőzést a hazaiak kezdték és a Veszprém a Füry, Barna, Szabó, Damjan, Balogh, Janowszky védősorral állt fel. A kapuban Tóth Mihály kezdett. Az első támadásból meg is született az első gól, de Janowszky Botond válaszolt is a másik oldalon. A DEAC következő támadása nem zárult góllal, de a Veszprém Barna Dánielnek köszönhetően ismét betalált. (4.perc 1:2) A csapatok gyors iramot diktáltak, egy percen belül 2 gól is született, majd Barna János Dániel harcolt ki egy hetest, amivel meg is szerezte második gólját. Védekezésben Janowszky Botond a kiállítás sorsára jutott, ezt a DEAC ki is használta és 2 góllal át is vette a vezetést. (8.perc 6:4) Bőti Dominik kettő, Füry Félix 1 góljával a következő percekben sikerült kiegyenlíteni. (7:7 10.perc) Mind a két csapat kemény védekezés mutatott a pályán és felváltva születtek a gólok is, de Janowszky Botond és Bőti Dominik újabb két gólja, 2-re kovácsolta a veszprémi előnyt. Ekkor a hazaiak vezetőedzője kikérte első idejét. (15.perc 9:11) A két csapat közti különbség az első félidő derekán sem változott, egymás után születtek a gólok a csapatok között. Balogh Botond góljával, újra két gólos előnye volt a bakonyiaknak. (12:14 23.perc) Az első játékrész utolsó 5 percében volt játékosunk, Almásy Richárd egy szerencsétlen esés következtében a földre került, így volt csapattársai vitték le kézben a pályáról. Az utolsó 5 perc a hazaiak pillanatait hozták el, zsinórban 3 gólt is tudtak szerezni, így az első félidő utolsó félpercében Dinko Dankovic időt kért. Egy végig játszott akciót követően Füry Félix volt eredményes, ezzel beállítva a 16:16 első félidei eredményt. (30.perc 16:16)
A második félidő Barna János Dániel góljával kezdődött. Fiatal játékosunk negyedjére volt eredményes a mérkőzésen, ami azt jelentette, hogy megszerezte 100. gólját az NB I/B idei szezonjában. Egy támadással később Füry Félix tovább növelte a veszprémi előnyt. A második félidő elején Tóth Mihály védései is kellettek, hogy maradjon a 2 gólos vendég előny. (17.19 35.perc) Mind két csapat szerveszett védekezést tanúsított, a Veszprém továbbra is tartotta 2 gólos előnyét. (21:23 42.perc) Balogh Botond kiharcolt hetesét Barna Dániel értékesítette és a Veszprém először vezetett három góllal a mérkőzésen. A DEAC azonban magára talált és 7 perc leforgása alatt ledolgozta hátrányát 1 gólra. (24:25 19.perc) Feszült pillanatok következtek a mérkőzésen, mindkét csapat fókuszáltan védekezett, így egyik együttes sem tudott betalálni percekig. Dinko Dankovic ezután kikérte második idejét. A pár szünet után Barna Dániel egy az egy játék után talált be, ekkor a hazaiak edzője is kikérte idejét. A DEAC feljött egyre gólra, de Sisa Rajmond válaszolni tudott egy beállós játéknak köszönhetően a másik oldalon. (55. perc 25:27) Füry Félix szélről nem tudta értékesíteni a helyzetét, de a következő alkalommal javítani tudta hibáját, így 2 gólra megint el tudtak menni a veszprémi fiatalok. (28.perc 26:28) A következő 1 percben a hazaiak majdnem egyenlíteni tudtak, de Barna Dániel kapuba talált lövése két gólos bakonyi vezetést hozott az utolsó 1 percre. A Debrecen 32 mp-el a vége elött időt kért, majd a támadásából gólt szerzett, ekkor Dinko Dankovic tette le a T betűt. Az utolsó 14 másodpercre szoros emberfogásra tértek át a hazaiak, majd egy szerencsés passznak köszönhetően Janowszky Botond megszerezte a mérkőzés utolsó gólját, így 28:30-as végeredménnyel a BFKA Veszprém örülhetett a végén.
 

PARTNEREINK