Akadémia archív | 2022. nov. 17.

A serdülő az ifjúsági válogatott ellen - edzőink értékelték a találkozót

Rendhagyó edzőmérkőzést játszott a minap két nemzeti válogatott keretünk.
Utolsó napjához érkezett a balatonboglári edzőtábor a magyar serdülő és ifjúsági válogatott számára. Az edzés részeként tegnap egy különleges mérkőzést játszottak, hiszen nem egy meghívott nemzet ellen léptek pályára, hanem egymással néztek farkasszemet csapataink. Már az elejétől izgalmasnak ígérkezett a találkozó, hiszen életkor- és fizikai jellemzők tekintetében is van különbség a két keret között.
 
Mindkét csapatban meghatározó számban voltak jelen a BFKA játékosai, ráadásul a két válogatott edzői között is a BFKA trénereit köszönthetjük: Iváncsik Tamás (BFKA Veszprém U16) a serdülő-, Kis Ákos (BFKA Balatonfüred NB I/B) az ifjúsági válogatottnál vállal szerepet. Őket kérdeztük, hogy miként értékelik ezt a nem mindennapi mérkőzést.
 
Iváncsik Tamás: "Nagyon elégedettek voltunk a fiúkkal, ezt hangsúlyoztuk is nekik a mérkőzést követően. Sajnos zárt kapus volt a találkozó, de ez cseppet sem vett vissza az izgalmakból. Nyilván kijöttek a fizikai különbségek a két korosztály között, de nagyon szépen helytálltak a serdülő fiúk a 3x25 perc alatt. Mindkét csapat nagyon jó formáját mutatta, ezért mindhárom játékrész szorosra sikerült. Mindenkinek tudunk játékidőt adni, és külön öröm számunkra, hogy a harmadik 25 percet három gólos előnnyel zártuk. Látva a fiúk teljesítményét, nagyon bizakodóak vagyunk a jövőt tekintve."
 
Kis Ákos: "Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk. A két csapat közötti egy-két év korkülönbség ebben az életszakaszban rendkívül szembetűnő. Jelentős fizikai, testi különbségek vannak, amik természetesen a játékban is megmutatkoztak. Ugyanakkor mindkét fél komolyan vette a mérkőzést és meg tudta valósítani azt, amire készült. Felszabadultan játszottak a fiúk és az ifisták mellett a serdülők is megmutatták, hogy ügyes, jól képzett játékosokkal teletűzdelt válogatott."

PARTNEREINK