Akadémia | 2023. dec. 18.

A két pont most a Szigetszentmiklósnál maradt

Az első félidőt uralta U21-es csapatunk, de a győzelem most nem sikerült.

Az NB I/B 15. fordulójában a BFKA Veszprém, a Szigetszentmiklósi KSK csapatát fogadta a DEVM Csarnokban. A mérkőzést az akadémisták kezdték és a Bőti, Janowszky, Czabula, Barna, Végh, Balogh támadósorral állt fel a Veszprém. A kapuban Tóth Mihály kezdett. Az első támadásunkból Balogh Botond harcolt ki egy hétméterest, amit Czabula Huba értékesített. A vendégek  támadása egy technikai hibát követően gyorsan véget ért, amit Végh Bálint a másik oldalon egy találattal büntetett, A Szigetszentmiklós ezt követően hétméteres gól tudott szerezni, azonban Bőti Dominik és Janowszky Botond találatával már megszerezte a csapata harmadik és negyedik gólját a 7. percben. ( 7. perc 4:2). A következő percek is további veszprémi pillanatokat hozott, ekkor Horváth Csaba kikérte első idejét. (15.perc 10:3) A pihenő jót tett a vendégeknek, 2 szigetszentmiklósi találat után Dinko Dankovic kért időt. A kis pihenő után pár perc alatt a Veszprém háromszor is eredményes tudott lenni. (21.perc 13:8). Az első félidő utolsó 5 percében három gólos hazai vezetéssel mentek bele a csapatok, ahol mindkét együttes kemény védekezést tanúsított. Czabula Huba hetesből szerzett gólja és vendégek dupla kiállítása látszólag tudta segíteni a bakonyaiakat, de a különbségen nem változtatott. (30.perc 16:13). 

A második félidőt a vendégek kezdték és első támadásukból be is találtak, de Barna János Dániel a másik oldalon egyből válaszolni tudott. A kapuban Tóth Mihályt Győri Nándor váltotta, aki fontos védéseket mutatott be a hazai közönség előtt. A második félidő derekán Barna Dániel már a hetedik gólját lőtte, amivel megszerezte csapata 20. gólját. (36.perc 20:15) Szabó Tas szerencsétlen mozdulata piros lapot ért a játékvezetők szemében, majd Jajic Damjan kiállítása sem segítette a veszprémiek játékát. A szigetszentmiklósi alakulat ezt kihasználva két gólra faragta hátrányát, ekkor Dinko Dankovic kikérte második idejét. A pihenő sajnos nem változtatott a mérkőzés képén, a vendégek kiegyenlítettek majd át is vették a vezetést. (44.perc 21:22) Ezután Dinko Dankovic az utolsó idő kérését is felhasználta, de a vendégek előnyének növelését ez sem állította meg, mivel a 49.percben már 3 gól volt a két csapat között. Ekkor a Veszprém még Füry Félix és Barna Dániel góljainak köszönhetően 1-re vissza tudott kapaszkodni. (51.perc 23:24) Az utolsó 10 percben közelebb azonban már nem sikerült kerülni a Szigetszentmiklóshoz, akik fokozatosan növelve előnyüket végül 4 gólos győzelmet arattak az őszi szezon utolsó bajnoki mérkőzésén (60.perc 25:29)
 
A két edző így értékelte az idei utolsó bajnoki találkozót:
 
Dinko Dankovic: "Nagyon jól kezdtük a meccset, minden jól működött a támadásban és a védekezésben is. Negyven percig tudtuk azt a szintű védekezést nyújtani, amit eddig is, utána a saját hibáinkból tudott fordítani a Szigetszentmiklós. Gratulálok nekik, megérdemelten nyerték meg a szombati találkozót."

 Horváth Csaba: "Két teljesen különböző félidőt láthattunk. Az első játékrészben ők domináltak, úgy gondolom nem sikerült úgy kialakítani a helyzeteinket, ahogy azt szerettük volna. Viszont a második félidőben fokozatosan dolgoztuk le hátrányunkat, a döntő pillanatokban pedig jól fókuszáltunk és így meg tudtuk nyerni a találkozót. Örülök a győzelemnek és összeségében elégedett vagyok a csapat teljesítményével. Hosszú még a szezon, de most az utolsó mérkőzés után a hosszabb pihenés biztos jót fog tenni számunkra."

 

PARTNEREINK