Akadémia | 2024. aug. 26.

Visszatértek EB bronz érmes növendékeink

A jól megérdemelt pihenőt követően újult erővel edzenek már a csapatukkal.
A montenegrói szervezésű EB igazán eredményes volt a magyar ifjúsági válogatott számára, hiszen a bronzérem mellett rengeteg jó tapasztalattal térhettek haza sportolóink. Ahogy az EB alatt is tudósítottunk róla, a magyarok Gulyás István vezetésével rendkívül jól szerepeltek, egyedül a skandináv országokkal gyűlt meg a bajuk, de a harmadik helyért folyó végső mérkőzésen hosszabbításban sikerült Izlandon felülkerekedni. Az eredeti célokat messze túlszárnyaló csapat tagjai között ott volt akadémiánkról Apró Botond, Gáncs-Pető Máté, Hoffmann Balázs, Szökrényes László és Várady-Szabó László is, akik mindannyian lehetőséget kaptak a bizonyításra több meccsen is. Az EB-ról hazaérve játékosaink hosszabb pihenőre kaptak engedélyt, de mára visszatértek Veszprémbe és megkezdték a szezonra a felkészülést.
 
 
A szintén visszatérő Gulyás István, a magyar ifjúsági válogatott szövetségi edzője, egyben akadémiánk U20 csapatának vezetőedzője elégedetten nyilatkozott a kontinensviadalt követően, a tapasztalatokról, a játékosok teljesítményéről, és a jövőbeli tervekről is kérdeztük:
 
 
Szívből gratulálunk! További sikereket kívánunk a válogatottal!

PARTNEREINK