Jelen epizódban Veszprémhez nagyon sok szálon kötődő edzőket szólítunk meg. Gulyás Istvánt a veszprémi kézilabda szurkolótábornak nem kell bemutatni, 15 évig volt a korszak domináns klubjának irányítója, többszörös magyar bajnoki és kupagyőztes, később rövid ideig a veszprémi nagy csapat vezetőedzője majd sportigazgatója is volt, 2019-ben pedig a magyar válogatott szövetségi kapitányává nevezték ki, akikkel 2021-ben világbajnoki 5. helyezett lett a csapat. Mindemellett az akadémiai életben is több évig bizonyított edzőként. Ernei Bence veszprémi születésű és neveltetésű fiatal kézilabdázó, karrierjét akadémiai keretek között szülővárosában kezdte a Veszprém Handball Academyn, majd felnőttként Pécsett és Tatabányán is megfordult, jelenleg a KK Ajka SE balszélsője. Számára ez az első alkalom, hogy edzőként is közreműködik kézilabda csapatnál, így sok újdonságot rejt magában az új szerep.

 

Nagyjából három hónap távlatában milyennek látjátok a csapatot a közös munka alapján? Sikerült összeérni, illetve akik a fiatalabb korosztályból érkeztek, ők mennyire tudtak beilleszkedni?
Gulyás István: Nagyon sokat segített nekünk, hogy az előző tanév végén a fiúkat itt tudtuk tartani még egy hétig, hogy picit lehetőségük legyen jobban összeszokni egymással. Ennyi idő távlatából most már mondhatom azt, hogy azzal az egy héttel mi nagyon sokat nyertünk. Amikor augusztusban elkezdtük a felkészülést a szezonra, akkor már úgy jöttünk, hogy mindenki ismer mindenkit, így sokkal jobban tudtunk fókuszálni a feladatainkra. Több pozitív visszajelzést is kaptam, hogy a csapat a nyár végi formájához képest sokat ment előre és ennek örülünk.  Úgy érzem, egyre jobban csiszolódnak a játékosok egymással, igaz egy-két fiatalabb srác van, akik között azért van egy pár év korkülönbség, de ez szépen lassan be fog érni. Ez viszont csak a közös, pozitív élményekkel valósulhat meg. Ezen dolgozunk, de szerintem ezzel nem lesz gond.
Ernei Bence: Ezzel kapcsolatban beszélgettünk még az év elején a Mesterrel, hogy adódhatnak problémák, amikre fel kell készülnünk, de úgy gondolom, hogy rövid idő alatt nagyon összetartó közösséggé kovácsolódott már a csapat, annak ellenére, hogy bizonyos esetekben jelentős korkülönbség is adódik. A kettőnk munkája nagyon segíti a gyerekeket, segíti a fejlődésüket, ami az eredményeken is tükröződik. Nekem ez az első szezonom edzőként, úgyhogy nekem ez az egész helyzet még újabb, mint nekik, de felveszem a ritmust és azon vagyok, hogy minden tudásomat átadjam nekik.

 

Túl vagytok már 6 fordulón az U20 I. osztály - Nyugat bajnokságban, illetve két fordulón a Magyar Kupában. Milyennek ítélitek meg az eddigi eredményeket?
G.I.: Őszintén szólva kicsit hiányérzetem van. Az eddigi mérkőzéseken összeszedtünk három döntetlent, amiből simán lehetett volna győzelem. Tata ellen mindenféleképpen lett volna esélyünk a győzelemre, a Tatabánya ellen is meg tudtuk volna szerezni a két pontot, de tudjuk még sokat kell dolgozunk és tanulnunk. A meccs közbeni hullámzó teljesítményünkön mindenképpen javítanunk kell.
 

Mi az, amire ezek alapján az edzéseken jobban oda kell figyelnetek?
E.B.: Véleményem szerint talán egy meccs kivételével minden alkalommal sikeresen és az elvártak szerint álltak helyt a fiúk. Már most látszik a fejlődés az augusztus elejei állapothoz képest, és látszik, hogy az az út, amit mi megfogalmaztunk és amin közösen elindultunk, jól működik, érthető és világos számukra. Ezek alapján dolgozunk velük tovább és dolgozunk a közös sikereken, de azt is hozzá kell tennem, hogy nem az a legfontosabb, hogy minden meccset megnyerjünk, hanem, hogy belőlük hozzuk ki a maximumot és mindenki fejlődni tudjon a saját maga kis útján. Többen is feljebb vannak versenyeztetve, és látszik rajtuk, hogy akarják, csinálják, és mind a hétköznapokon, mind a hétvégéken odateszik magukat.
G.I.: Legtöbbször azzal a problémával szembesülünk, hogy semmire sincs időnk. Mindig mondom a Bencének, hogy ezzel is kéne foglalkoznunk, azzal is kéne foglalkoznunk, jelenleg annyi érintetlen terület van, amire kellene időt fordítani, hogy sokszor nem is tudjuk melyik ujjunkba harapjunk. Ezért beiktattunk még plusz egy edzést a szombati napokra, hogy eggyel több foglalkozás legyen, hogy még egy-két órával többet tudjanak foglalkozni a kézilabdával a srácok.

Szóval ezeknél a szombati plusz foglalkozásoknál kifejezetten a technikai dolgokra helyezitek a hangsúlyt?
G.I.: Igen, ezek nem erőnléti foglalkozások, hanem itt mindig labdás edzéseket tartunk és legtöbbször a labdakezelést gyakoroljuk ebben a másfél-két órában. Ilyenkor van időnk az egyéni képzésekre is, ha éppen erre akarjuk helyezni a hangsúlyt. A korábbi években, amikor itt dolgoztam edzőként, ugyanúgy tartottunk szombati tréningeket, akkor is az volt a tapasztalatunk, hogy a játékosok sokkal stresszmentesebben jöttek, jobban tudtak fókuszálni az edzésekre, mivel aznap nem volt iskola. Ennek viszont az a velejárója, hogy egy fél napot elveszünk a hétvégéjükből, de azt gondolom, ha fejlődni szeretnének és komolyan venni ezt a sportot, mindenféleképpen áldozatot kell hozni. Ezek most olyan idők, amikor sok időt kell tölteni a teremben és gyakorolni kell, mert csak úgy lehet előre lépni. Az edzés fontossága mellett sokat beszélek nekik a megfelelő étkezésről, pihenésről, hogy ez mekkora faktor, mekkora tortaszelet az egészből.

 

Amikor még a győri edzőtáborban beszélgettünk, akkor még az volt az elsődleges szempont, hogy csapatot építsetek. Most, hogy ez már teljesült, definiáltatok-e új, rövidebb-hosszabb távú mérföldköveket, célokat?
G.I.: Nekünk edzőknek az a feladatunk, hogy az őszi szezon végére megismerjük az ellenünk pályára lépőket. A keret már a tavalyi tapasztalatokból kiindulva előrébb tart, mint mi, nekünk pedig az a dolgunk a Bencével, hogy jobban képben legyünk az ellenfél erősségével, gyengeségével. Természetesen sokat videózunk, illetve igyekszünk pálya mellett is megismerni őket testközelből. Az őszi szezon végéig ez élvez nálunk prioritást. Én alapvetően bizakodó vagyok, ugyanis, ha rendesen és folyamatosan tudunk edzeni, a sérülések is elkerülnek bennünket, akkor úgy gondolom, hogy fejlődésünk töretlen lehet.
E.B.: Amit folyamatosan szem előtt tartunk, az az egyéni fejlődés és a játék elemeinek megfelelő elsajátítása – legyen, az technikai, vagy taktikai elem – és ebben segítjük őket. Van még hova fejlődnünk, de nagyon jó irányba tartunk.
 

István, régebben is foglalkoztál fiatalokkal, viszont legutóbb a magyar nemzeti válogatottat írányítottad. Milyen érzés volt visszatérni az utánpótláshoz és újra gyerekekkel foglalkozni?
G.I.: Engem ez hatalmas motivációval tölt el és nagyon jól érzem magam a bőrömben. Mindig jó érzés látni és pozitív visszajelzéseket kapni napi/heti szinten arról, hogy egy-egy akadémiai játékos milyen szépen fejlődik, és külön öröm számomra, hogy ebben én is tudtam neki segíteni. Régebben az U21-es korcsoportot irányítottam, de közösek voltak az edzések az ifjúsági csapattal, így ezzel a korosztállyal is van tapasztalatom. Ennek köszönhetően könnyebb volt nekem is elkezdeni a munkát a fiúkkal.
 

Bence, a Te esetedben érdekes helyzetet teremt, hogy a KK Ajka tagjaként az NB I/B bajnokságban a BFKA Veszprém ellen léptél pályára. Nem furcsa, hogy egykori játékosként, jelenlegi edzőként kvázi a saját csapatod ellen játszottál?
E.B.: Vicces, de szeretem ezeket a szituációkat. Pont nemrég beszélgettünk erről Kolep Miklós sportigazgatóval, hogy tavaly a pécsiekkel, idén az ajkaiakkal álltam ki a BFKA Veszprém ellen, és ezek azok a meccsek, amikor nem nagyon tudok hibázni. Feszült hangulatú, nagyon pörgős volt a találkozó, de ebben a helyzetben én az Ajkát képviseltem, értük játszottam.

Igazából Te egy akadémiai pályaívet is leírtál, mivel akadémistaként kezdted itt a pályafutásod, majd aktív játékos lettél, és most edzőként tevékenykedsz. Milyen ilyen szerepben visszatérni?
E.B.: Az elején még nagyon szokatlan volt, de kétségtelenül nagyon hálás vagyok, hogy visszatérhettem Veszprémbe. Nagyon furcsa volt az első, Fradi elleni felkészülési meccs, amit ilyen felállásban játszottunk, edzőként sokkal gyorsabban telik az idő, például: hozzászóltam valakihez, és már egyből vége is volt az első félidőnek, adtam tanácsot még egy valakinek és már le is telt a hatvan perc. Ennek ellenére nagyon élvezem és én is sokat tanulok egyébként a gyerekektől.

 

 

Az edzéseken kívül milyen foglalkozásokkal próbáljátok a csapatkohéziót erősíteni?
E.B.: Nemrég voltunk egy jó hangulatú éjszakai túrán a fiúkkal, ami kellemes kiszakadás volt a hétköznapi mókuskerékből. Egyelőre az idő szűke miatt nincs újabb lehetőségünk, de még mindenképpen szeretnénk, akár decemberben, az év végi hajtás után valamilyen közös programot beiktatni. A szakmai stábból többen is segítik a csapategység megteremtését és fenntartását, egyéni és csoportos foglalkozásokkal, mélyebb kérdések, témák boncolgatásával, ami biztosan pozitív hatással van a fiúkra.
G.I.: Úgy gondolom, 2-3 havonta azért jó lenne valami olyan program amikor a pályán kívül is együtt tudunk lenni és egy picit ki tudjuk zökkenteni a srácokat a mindennapokból. A túrázás is nagyon jól sikerült, mi edzők is nagyon élveztük. Mindenképpen fogunk tartani hasonló programokat. A munkatársak által tartott foglalkozások is jó impulzusokkal vannak a csapatra és az egyénekre egyaránt. Nekem az a tapasztalatom, hogy a kiscsoportos, vagy egyéni foglalkozások működnek a legjobban, de ezekről mindig konzultálunk velük. Mi is bátorítjuk a fiúkat, hogy mondják el a gondjaikat, problémáikat, örömeiket, hiszen nekünk az is a feladatunk, hogy segítsünk – én például különösen örülök annak, ha egy játékos hozzám fordul bármilyen kérdésben. Vannak nálunk vidéki srácok, akik nem sokszor tudnak hazamenni, mi vagyunk velük a legtöbbet, illetve a tanárok. Fontos, hogy betöltsünk ilyenkor számukra egy felnőtt szerepet és utat mutassunk nekik.
 

Köszönjük az interjút, és sok sikert kívánunk a soron kvöetkező meccsekhez! Kövessétek oldalunkat, hiszen hamarosan újabb interjúval jelentkezünk!