Akadémia | 2022. okt. 19.

NB I-es ellenfelet fogadunk a Magyar Kupában

A BFKA Veszprém jövő hétfőn már a harmadik fordulóhoz ér a Magyar Kupában, erős elsőosztályú ellenféllel nézünk szembe.
Az MKSZ sorsolása alapján a Magyar Kupa következő fordulójában a CYEB-Budakalász csapatával néz szembe veszprémi együttesünk. A mérkőzés pikantériája, hogy a két tábornak ez lesz az első közös mérkőzése, és a két klub az idei szezonban eddig még más korosztályban sem találkozott.

A Magyar Kupa első fordulójából automatikusan továbbjutott csapatunk, a második esetében már részt vettünk a sorsoláson, ahol az Alsóörsi SE-t kaptuk ellenfélként. Fiataljaink remek mérkőzéssel mutatkoztak be a felnőtt mezőnyben, 22-34 arányú győzelemmel zárták az idegenbeli találkozót.

A többségében U20-as fiúkból felálló keret Gulyás István vezetésével nagy erőkkel készül az újabb megmérettetésre, ezúttal hazai pályán, a Veszprém Arénában vívják meg a csatát. Erősítésként az NB I/B keretből csatlakozik hozzájuk hat játékos, akikkel együtt is tréningeznek a következő napokban. U20-as és NB I/B-s csapatunk is jelenleg a 3. helyet foglalja el a saját bajnokságában, előbbi 3 győzelem és 3 döntetlen, utóbbi 4 győzelem - 1 döntetlen - 1 vereség mérleggel tornázta fel magát a tabellán.
 

Gulyás István a felkészülési szakaszban elmondta: „Nagyon várjuk már a találkozót, hiszen mégis csak egy elsőosztályú csapattal kerültünk össze. Ez a meccs végkimeneteltől függetlenül nagyon jó lehetőség a fiúknak, hiszen egy markáns, erős, tapasztalt keret ellen próbálhatják ki magukat. Ráadásul azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy jelentős korkülönbség is van a két csapat tagjai között, ami még inkább fokozza majd a mérkőzés dinamikáját. Sokat készülünk és gyakorlunk, hogy a legjobb formánkat mutassuk hétfőn, de emellett minden bátorító szó is jól fog jönni a fiúknak, így örömmel várjuk a szurkolókat az Arénába.”
 
A veszprémi keret tervezett tagjai: Gulyás István vezetőedző, Ernei Bence edző, Apró Botond, Balogh Botond, Báder Barnabás, Bogdány Örs, Bőti Dominik, Eklemovic Márkó, Füry Félix, Györe Botond, Kovács Kristóf, Lantos Kornél, Majczán Dávid, Nagy Ádám, Németh Bulcsú, Pintér Benedek, Sisa Rajmond, Szabó Magor, Tóth Mihály, Varga Gábor Levente.

A CYEB-Budakalász számára ezzel a mérkőzéssel veszi kezdetét a Magyar Kupa, a korábbi fordulókban nem kellett részt vennie a sorsoláson. Az első osztályban eddig öt mérkőzésből a Fejér B.Á.L.-Veszprémet és a Budai Farkasokat győzték le, ezzel aktuálisan a 10. helyen szerepelnek a K&H Liga tabelláján. A csapat vezetőedzője 2020. óta Csoknyai István, akinek gyökeres veszprémi múltja van, hiszen 15 évig volt a Fotex Veszprém KC játékosa, 2005-2014 között pedig segédedzői feladatokat látott el a bakonyiaknál. A klub játékosai között mindemellett a veszprémi akadémiai élet két korábbi sportolója, Dávid Máté és Varjú Martin is megtalálható.
 
Csoknyai István is megosztotta gondolatait a találkozó előtt: „Szombaton lesz még egy fontos bajnoki mérkőzésünk a Komlóval, arra nagyon kell fókuszálnunk, így egy nehéz találkozóból megyünk majd a hétfői kupameccsre. Figyeltem már a veszprémi srácokat, modern, fiatalos, gyors, lendületes, jó játékot játszanak, ezért nem lesz egyszerű dolgunk. Mindenképpen szeretnénk továbbjutni, de tudjuk, hogy nehéz meccset kell vívnunk.”
 

Izgalmas hétkezdő mérkőzésnek lehetünk tehát szemtanúi október 24-én, hétfőn 15.00 órától a Veszprém Arénában. Várjuk szeretettel szurkolóinkat a helyszínre, akik pedig nem tudnak személyesen jelen lenni, YouTube csatornánkon élőben is nézhetik a meccset. Hajrá, Veszprém!

PARTNEREINK