Akadémia | 2024. júl. 09.

Holnap kezdődik a junior Európa-bajnokság

A Szlovéniában megrendezésre kerülő kontinensviadalra akadémiánk több tagja is kiutazott a magyar válogatottal.
2024-ben minden eddiginél nagyobb mértékű lesz a M20 EHF EURO, hiszen 24 ország részvételével tartják majd július 10-21. között. Az új felállásban 6 négycsapatos csoportban kezdik meg a viadalt a nemzetek, majd a rendhagyó lebonyolítási rend értelmében az első helyezettek, valamint az A, a B és a C csoport másodikjai közül a legjobb, illetve a D, az E és az F csoport másodikjai közül a legjobb kerül a középdöntőbe.
 
Fotó: MKSZ
 
A Sótonyi László vezette magyar válogatott a mai napon utazik Szlovéniába, a csapatban pedig több Veszprémhez köthető játékossal is találkozhatunk majd, hiszen ott lesz Balogh Botond, Barna János Dániel, Győri Nándor és Viski Szabolcs is.
 
A magyar fiúk holnap már meg is kezdik a csoportmérkőzéseket a D-csoportban, ahova korábban Norvégiával, Csehországgal és Romániával lettek összesorsolva. A mérkőzéseket az alábbiak szerint játsza majd a magyar csapat:
 
Magyarország - Csehország
Helyszín: Celje, Szlovénia
 
2024. július 11. (csütörtök) 19:00
Románia - Magyarország
Helyszín: Celje, Szlovénia
 
2024. július 13. (szombat) 19:00
Magyarország - Norvégia
Helyszín: Celje, Szlovénia
 
Mindegyik mérkőzést élőben lehet követni a Sport1 TV csatornáján, valamint az EHF TV oldalán is.
 
Hajrá Magyarország!

PARTNEREINK