Akadémia | 2024. Ápr. 05.

Győzelem az U16-os korosztályban

AKadémiai csapatunk 35:28-ra verte meg a NEKA keretét
Az FU16 I. osztály 20. fordulójában a Veszprém Handball Academy a NEKA csapatát fogadta a DEVM Csarnokban, A mérkőzés Bóna Botond góljával kezdődött, majd Bai Richárd védése után Fehér Dominik talált be a hálóba hetesből. Erre a vendégek még válaszolni tudtak, azonban Fehér Dominik újabb gólja és Petrik Nimród üres kapura lőtt találata már a negyediket jelentette a veszprémieknek. (4:1 5.perc) Mindkét csapat hatékony támadásokkal operált, több gól is esett a következő percekben, azonban a 3 gólos különbség egyelőre nem változott. (9:6 12.perc) Viczina Máté passzából Vers Hunor volt eredményes, majd Petrik Nimród gólja után az ellenfél edzője kikérte első idejét. A pár perc pihenő inkább a hazai oldalt tudta erősíteni Fehér Dominik és Vudi Áron hetesével tovább nővelte a Veszprém a különbséget. Azonban Tombor Csaba egy sikertelen támadási kísérlet után időt kért. A pirosak 5-6 gólos különbsége megmaradt az első félidő elött pár perccel, amihez Bai Richárd védései is hozzájárultak. Az utolsó percben Szabó Dávid szélről talált be a kapuba, amire a NEKA egy időntúli szabaddobásból nem tudott válaszolni így maradt a 6 gólos különbség az első félidőben (17:11 25.perc)

A második játékrészt a vendégek kezdték meg és az első támadásukat eredményesen is sikerült zárniuk, azonban büntetőből Vudi Áron válaszolt a másik oldalon. A csapatok kemény tempót diktáltak, gyorsan születtek a gólok mindkét oldalon. Schmidt Ádám és Petrik Nimród gólja után Harmat Zalán szerzett labdát, amivel megszerezte csapata 21. találatát (21:13 29.perc) A NEKA játéka percekig megakadt, nem tudták bevenni Bai Richárd kapuját, így két gól után már 10-re növelték a különbséget a veszprémiek. (23:13 32.perc) A hazaiak ekkor kettős emberhátrányba kerültek, ami lehetőségek adott a NEKA-nak, így hátrányukat 7-re tudták ledolgozni. Miután kiegészültek, Viczina beállóból, Harmat szélről, Vudi és Fehér pedig átlövésből tudott eredményes lenni, amivel vissza is állították a fiúk a 10 gólos különbséget. (30:20 42.perc) Az utolsó 8 percben Bai Richárdot Frenkl Attila váltotta a kapuban a Veszprém pedig egy NEKA gól után újra a 10 gólért támadhatott. Az akció nem sikerült, majd a vendégek góllal válaszoltak a másik oldalon. A mérkőzés utolsó 5 perce inkább a NEKA góljairól maradnak emlékezetesek, sikerült hátrányukat újra 7 gólra lefaragniuk. Az utolsó veszprémi támadásban Vers Hunor szépségdíjas passzából Viczina Máté volt eredményes, majd a NEKA pár másodperccel a vége elött válaszolni tudott. Így a mérkőzés 7 gólos, Veszprém Handball Academy győzelemmel zárult. (50.perc 35:28)
 
Tombor Csaba vezetőedző így nyilatkozott a meccset követően: "Szerintem kijelenthetem, hogy most játszottuk az egyik legjobb mérkőzésünket. Nagyon örülök, hogy a játékosoktól viszakaptam mindazt, amit hétről hétre gyakorlunk. Némiképp látszott, hogy kevesen vagyunk, de ügyesek voltak a fiúk a pályán. Ez a győzelem egy egészséges önbizalomra ad okot, de nem szabad elbíznunk magunkat, készülünk tovább a követekező mérkőzésre."

PARTNEREINK