Akadémia | 2024. júl. 30.

Gyálon zárja a felkészülést az ifjúsági válogatott

Az EB előtti utolsó napokat is aktívan kihasználja a magyar csapat.
Augusztus 7-én kezdődik az ifjúsági Európa-bajnokság, idén Montenegróba utaznak majd a magyar fiúk a viadalra. Magyarország a D-csoportban kezdi meg a küzdelmeket, Svédország, Svájc és Izrael lesznek az első ellenfelek ebben a körben. Az elmúlt hetekben már megkezdte a felkészülést a magyar csapat, akiket a gyöngyösi edzőtáborozáson látogatott meg és kérdezett az EB-ről a M4 Sporton látható Jövünk! magazin stábja:
 
 
Az edzések mellett a fókuszt nemzetközi ellenfelekkel való próbatételre is helyezték ebben az időszakban, múlt héten a Balatonboglárra szervezett Négy Nemzet Tornán Izland, Irán és Szlovénia korosztályos csapataival mérkőztek meg. Kezdésként Izland kemény falatnak bizonyult, sajnos nem sikerült jól szerepelni ellenük, ám Irán és Szlovénia ellen már jó ütemben küzdöttek a fiúk, így egy vereség és két győzelem mérleggel zárták ezt a tornát.
 
Rövid pihenőt követően a finisben Gyálon gyülekeznek Gulyás István szövetségi edző játékosai, ahol Csehországot fogadják majd páros mérkőzésen a hétvégén. A Veszprém Handball Academy játékosai, Apró Botond, Gáncs-Pető Máté, Hoffmann Balázs, Szökrényes László és Várady-Szabó László jól szerepeltek az elmúlt időszakban, Gyálon is bizonyíthatják majd rátermettségüket. A csehekkel az alábbi időpontokban és helyszínen lépnek majd pályára a fiatalok:
 
Magyarország - Csehország
Helyszín: Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Képzési Központ, Gyál

2024. augusztus 2. (péntek) 11.00 óra
Magyarország - Csehország
Helyszín: Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Képzési Központ, Gyál
 
Hajrá fiúk, hajrá Magyarország!
 
 
 
Borítókép: NEKA

PARTNEREINK