Akadémia | 2024. aug. 06.

Gáncs-Pető Máté - Ha azt a küzdeni akarást és tüzet hozza a csapat, akkor bárkit meg tudunk verni az EB-n

Az ifjúsági EB rajtja előtt Gáncs-Pető Mátét kérdeztük
Holnap már pályára is lép a magyar ifjúsági válogatott Montenegróban, így akadémiánk jelenlévő tagjait kérdeztük, milyen volt a felkészülés, milyen várományokkal vágnak neki a korosztályos nemzeti csapatokkal szembeni küzdelemnek.

Balszélsőnk, Gáncs-Pető Máté így nyilatkozott:
 
Fotó: MKSZ
 
"Úgy gondolom, hogy összességében jól sikerült a háromhetes felkészülésünk, amelynek a végén két mérkőzést vívtunk a csehek ellen. Úgy látom, hogy a csapat összekovácsolódott, ami megmutatkozott a pályán is a csehek elleni mérkőzéseken. Azonban úgy hiszem, hogy amit a szlovénok ellen mutattunk, azok vagyunk igazán mi, és ha azt a küzdeni akarást és tüzet hozza a csapat, akkor bárkit meg tudunk verni az EB-n. Mindegyik mérkőzést nagyon várom, de leginkább a svédek elleni találkozót. Biztos vagyok benne, hogy erős csapatuk van, hiszen másodikak lettek az előző Európa-bajnokságon. Szerintem egy nagyon gyors és harcias mérkőzést fogunk velük játszani. Első számú célunk, hogy bejussunk a legjobb nyolc közé, hiszen akkor kvalifikáljuk a fiatalabbakat az EYOF-ra. Emellett minden mérkőzést meg akarunk nyerni, és minél tovább menetelni, hogy előkelő helyezést érjünk el."

Az elkövetkező napok programja az EB-n:

2024. augusztus 7. (szerda) 17.00
Magyarország - Izrael
Helyszín: Verde Complex | Verde Podgorica, Montenegró

2024. augusztus 8. (csütörtök) 19.30
Svájc - Magyarország
Helyszín: Verde Complex | Verde Podgorica, Montenegró

2024. augusztus 10. (szombat) 14.30
Svédország - Magyarország
Helyszín: Verde Complex | Verde Podgorica, Montenegró

Hajrá Magyarország!
 
 
 
 
 
Borítókép: NEKA

PARTNEREINK