Akadémia | 2022. okt. 26.

Bemutatkozik Bíró Péter, a BFKA Veszprém új gyúrója

Új taggal bővült szakmai stábunk, aki két korosztály gyúrói feladatait látja el a jövőben.
Bíró Péter tősgyökeres várpalotai, ott született, nőtt fel, és jelenleg is ott él. Gyógymasszőr és sportmasszőr végzettséggel is rendelkezik, első diplomáját Pécsett, másodikat pedig Egerben szerezte. A sport szinte a kezdetektől szerves része az életének, de az akadémiai környezet egy új terep számára.
 
 
Hogy kerültél kapcsolatba a sporttal, illetve az akadémiával?
Bíró Péter: A sport a gyerekkoromat alapvetően meghatározta és ez a lelkesedés a mai napig is tart. Mindig is ekörül forgott az életem, volt amikor a pályán, versenyzőként, de egy jó ideje már inkább a pálya mellett tevékenykedek. Elsősorban a küzdősportok, azon belül is a karate áll hozzám a legközelebb, hiszen több mint 25 éve űzöm ezt a sportot, egy danos fekete öves szinten vagyok és van egy kisebb klubom is Várpalotán, ahol edzem a fiatalokat. Emelett 6 éve dolgozom testnevelő tanárként is az egyik helyi középiskolában. A kézilabdával 2009-ben kerültem kapcsolatba, amikor a Várpalotai BSK gyúrója lettem, ott 13 évet töltöttem el ebben a szerepben, idén döntöttem úgy, hogy elfogadom a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia ajánlatát. Egy barátom hívta fel a figyelmem erre a lehetőségre, amit semmiképpen sem szerettem volna kihagyni, hiszen szakmailag nagy előrelépés ez nekem.
 
Milyennek érzed az akadémia légkört egy felnőtt kézicsapat után? Sikerült megtalálni a közös hangot a fiúkkal?
B.P.: A kettőt nem lehet összehasonlítani egymással. Én nagyon szerettem ott dolgozni, de új kihívásra vágytam és úgy gondoltam, hogy itt az akadémián többet tudok tanulni, nagyobb lehetőséget látok abban, hogy itt többet és tovább fejlődhessek. Itt Veszprémben ugye elsősorban az U20-as csapatnak vagyok a gyúrója, ezen felül az U16-os korosztályban Kondrik Gáborral ketten látjuk el a feladatokat. Az első benyomások, visszajelzések pozitívak voltak a srácok részéről, de még próbálom felvenni a ritmusukat. Igyekszem odafigyelni arra, hogy megtartsam a magam fiatalosnak mondható stílusát és lendületét. A középsikolában is hasonló korosztállyal van dolgom, illetve nekem is van 3 gyermekem (egy 9 éves, egy 6 éves és egy 18 hónapos), szóval vannak olyan otthonról hozott értékek, amiket tudok alkalmazni itt is a mindennapokban. Persze tinédzserekkel néha picit nehezebb, de úgy érzem, ez nem fog nagy gondokat okozni nekem.
 
 
Mi a legnagyobb kihívás most a számodra? 
B.P.: Kihívásnak talán ezt az első időszakot mondanám, hiszen új ingerek érik az embert, új arcokkal találkozik, új embereket ismer meg, de mindenképpen az a célom, hogy beilleszkedjek ebbe a vérkeringésbe és, hogy ezáltal én is profitálni tudjak. A mindennapi sikerekre fókuszálok most, hogy a csapatot minden téren tudjam támogatni, másrészt szeretnék a csapat életében aktívan részt venni és nagyobb szerepet vállalni.
 
Köszönjük a beszélgetést, sok sikert kívánunk az itteni munkádhoz!

PARTNEREINK