Akadémia | 2024. febr. 24.

Bár a végeredmény most nem nekünk kedvezett, voltak nagyon bíztató és pozitív jelek a csapat részéről

Az Akadémiai Torna e hétvégi két mérkőzésének tapasztalatairól kérdeztük Tombor Csaba vezetőedzőt
Balatonfüreden rendezett forudlókkal folytatódott az Akadémiai Torna sorozata, mely során pénteken a NEKA, szombaton pedig a Balatonfüred Kézilabda Akadémia ellen mérkőzött meg U16 keretünk. Mindkét mérkőzés szoros párharcot hozott, ám ezúttal ellenfeleink két-két góllal túlszárnyalták a mi eredményünket. Csüggednünk azonban nem szabad, hiszen ezekből a meccsekből is komoly tapasztalatokat szűrhettek le a játékosok valamint az edzői stáb is, és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az akadémiai képzés első lépcsőfokán nevelkedő sportolóink képességeit, tudását még jobban feltérképezhessük és hosszútávon fejleszteni, kamatoztatni tudjuk.
 
A találkozókat követően kérdeztük Tombor Csaba vezetőedzőt, miként vélekedik a mostani fordulókról: "Szoros volt mindkét hétvégi mérkőzés, és bár a végeredmény most nem nekünk kedvezett, voltak nagyon bíztató és pozitív jelek a csapat részéről. Sérülések és betegségek miatt több poszton kellett helyettesíteni, így viszont olyanok kaptak értékes és hasznos játékidőket, akik eddig kevesebbszer jutottak szerephez. Az az út, amit elkezdtünk, szépen látszik, de ez még egy hosszabb folyamat, idő kell, hogy rendesen beérjen. Ha így fognak dolgozni a fiúk a folytatásban, akkor hamar meg lesz az eremdénye és a látszata a munkánknak."
 
A foytatásban jövő héten már visszatérnek a fiúk az FU16 I. osztályú sorozathoz, ahol is csütörtökön a Gyöngyös otthonába látogatnak majd.
 
 
 
Borítókép: Szente Benjámin / BFKA

PARTNEREINK