Akadémia | 2024. aug. 06.

Apró Botond: Először a legjobb nyolc közé jutás a célunk, majd minél jobb helyen végezni

Az ifjúsági EB rajtja előtt kérdeztük irányítónkat, Apró Botondot.
Holnap már pályára is lép a magyar ifjúsági válogatott Montenegróban, így akadémiánk jelenlévő tagjait kérdeztük, milyen volt a felkészülés, milyen várományokkal vágnak neki a korosztályos nemzeti csapatokkal szembeni küzdelemnek.
 
Az iránytó poszton játszó Apró Botond eképp vélekedett az elmúlt időszakról és a csoportkörökről:
 
Fotó: MKSZ
 
"A háromhetes felkészülés első harmadában a visszarázódásé volt a főszerep, a másodikban pedig hasonló játékstílusú ellenfelekkel mérkőztünk meg, mint akik a csoportkörben várnak ránk. A harmadik héten a csehek elleni páros mérkőzés során lehetőségünk volt kijavítani az esetleges hibáinkat és még jobban összeszokni. Az Európa-bajnokságon először a legjobb nyolc közé jutás a célunk, majd minél jobb helyen végezni. Véleményem szerint a svédek elleni meccs lesz a legkeményebb, hiszen még nem ismerjük őket, de biztos vagyok benne, hogy komoly, határozott játékerőt képviselnek."
 
 
Az elkövetkező napok programja az EB-n:
 
Magyarország - Izrael
Helyszín: Verde Complex | Verde Podgorica, Montenegró
 
2024. augusztus 8. (csütörtök) 19.30
Svájc - Magyarország
Helyszín: Verde Complex | Verde Podgorica, Montenegró
 
Svédország - Magyarország
Helyszín: Verde Complex | Verde Podgorica, Montenegró
 
Hajrá Magyarország!
 
 
 
 
 
Borítókép: NEKA

PARTNEREINK