KK AJKA KFT
38
Veszprém Handball Academy U20
25
Magyar Kupa
(1. forduló)
Okt. 01. Kedd, 19:30
Városi Sportcentrum | Ajka
A Magyar Kupa II: fordulójában szálltunk be a viadalba, a zöld mezben játszó Ajka otthonában feketében léptünk pályára. A kezdés jogával élve támadtunk, Schmidt első próbálkozása megakadt a blokkon, de hozzá pattant vissza, így megszerezte a mérkőzés első gólját. Rögvest érkezett a kontra gyors lerohanásból az Ajka részéről, egykori növendékünk, Horváth Márkó talált be. Újabb négy hazai gól is rövid időn belül követte ezt, így az 5. percre már jelentős előnyre tett szert az Ajka, a sikertelen periódusunkat Fazekas gólja szakította meg. Kisvártatva Szökrényes, majd Bock is betalált labdaszerzésből, így sikerült faragnunk a hátrányunkból (7. perc, 6-4). Pár percre mindkét csapat lendülete megakadt, eladott labdák, technikai hibák, és védés is megakadályozta a gólszerzést mindkét fél részéről. A 10. percben Elter szabálytalansága miatt hetesből szerzett gólt az Ajka. Tóth jó helyezkedéséből adódóan bombázott be egyet a zöldek kapujába, kisvártatva azonban a túloldalon is megrezzent a háló. Ezt követően Gulyás István időt kért (11. perc, 8-5). A taktikai megbeszélés után Elter fejezte be góllal a támadást. A kisebb gólkülönbségnek rövid ideig örülhettünk, egy sárga lap kíséretében újra négyre növelték az előnyüket az ajkaiak. A 15. perc elején Fazekas megszerezte a második találatát, A 17. percben Tari pedig a szintén korábbi növendékünk Zvolenszki lövését hárította, majd Szujó is bejegyezte nevét a gólszerzők közé (11-8). Két gyors ajkai góllal és védett lövéssel újra 5-re emelkedett a két csapat közötti differencia, amiből nehezen engedtek. Fazekason volt a fókusz a mi csapatunknál, nem kímélve a zöldek kapuját egymás után háromszor is betalál, Iváncsik kapufája után viszont hetesből kaptunk gólt, Elter pedig egy sárgát (22. perc, 16-11). Labdaszerzésből előbb Fazekas, majd Szujó tudott eredményes lenni, Tari pedig jól őrizte a hálónkat, így ismét elkezdtünk felzárkózni, Szökrényes gólja után ismét csak kettő volt a hátrányunk (25. perc, 16-14). Sokáig mindkét csapat távol tartotta a másikat a gólvonaltól, a 28. perc közepén lőtt újabb gólt az Ajka. Az utolsó percekben Szökrényes harmadjára is bebombázta, Tari pedig labdát fogott, az utolsó próbálkozások magas tempójúak voltak mindkét fél részéről, ám már újabb találat nem esett, így 30 perc után 18-15 állásnál mentek pihenőre a felek.
 
Nehezen indult számunkra a második játékrész, rövid időn belül lőttek két gólt a zöldek, annak ellenére is hogy két percre emberelőnybe kerültünk. A 36. percre 7-re növekedett a hazaiak előnye, mire Szujónak sikerült túljutnia a védősoron, a labdának pedig az ajkai gólvonalon. Jó idieg ennek a gólnak örülhettünk csak, sok technikai hibát és eladott labdát produkáltunk, A játékidő kétharmadában már 10-re emelkedett az Ajka előnye (26-16). Szujó tudott rövid időre szépíteni, de rontott passz miatt hamar újabb gólt szerzett az Ajka. Iváncsik állhatott hétmétereshez, ami betalált, de zöldek kíméletlenül ostromolták a kapunkat, és védekezésben is jobbak voltak (44. perc, 31-18). Fazekas hetedjére is gólt szerzett, ám Tóthot kispadra ültették két percre egy rossz mozdulat miatt. A 32. hazai gól után Gulyás István második alkalommal kért egy percet. A hosszúra nyúlt támadás végén Elter lövése megpattant a védőkön, ráadásul a zöldek kezébe jutott, így gyors lerohanásból ők szerezhettek gólt. Hosszú ideig sehogy sem tudtunk fogást találni az Ajkán, a 49. percben újra két percnyi létszámfölényt tudtunk kiharcolni, ezután tudott a szélről Iváncsik behúzni egy találatot (50. perc, 33-20). Néhány másodperc erejéig kettős emberelőnyhöz jutottunk, ám a labda a kapusban elakadt, nem tudtunk jól sáfárkodni a helyzettel. Sőt, inkább az Ajka profitált ez idő alatt is, az 53. perc elején 35-20-ra vezettek már. Mielőtt letelt volna a két perces kiállítás, még Iváncsik állhatott heteshez, ám ezt is fogta az ajkaiak kapusa. A hátralévő percekben Elter, Bock, Szökrényes tudott szépíteni a találataink számán, és Horváth-Szabó is fogott labdát, így a végeredmény: KK Ajka 38, Veszprém Handball Academy 25.
Gulyás István | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U20 csapat
Annak örülök, hogy nagyon feszes tempójú volt az egész mérkőzés, és szerencsére nem történt sérülés senkinél sem. Az elején még vissza tudtuk hozni magunkat szorosan az Ajka mögé, a második félidőben viszont olyan nagy előnyre tettek szert már az első percekben, amit esélyünk sem volt ledolgozni - itt talán jobban előjött az Ajkának a rutinban és fizikumban való előnye a mi fiataljainkhoz képest.

PARTNEREINK