Közvetíti:
Veszprém Handball Academy U18
39
Budai Farkasok-Rév
24
FU18 I. osztály - Nyugat
(10. forduló)
(10. forduló)
Nov. 17. Péntek, 16:00
DEVM Csarnok | Veszprém
DEVM Csarnok | Veszprém
Játékvezetők:Jáger Tamás Gergely, Poller Zoltán
A Veszprém kezdhette meg a mai második mérkőzést, a hazaiak fehér, a vendégek sárga mezben. Fazekas lövését hárította a Farkasok kapusa, de a mi oldalunkon Szentner is résen volt. A második perc végén Elter bombázta be a találkozó első gólját, és még két perces előnyhöz is juttatta a csapatot. Az előnynek köszönhetően labdaszerzésből Bock lőtt az üres kapuba. A harmadik eprc végén megszületett a Farkasok első gólja is, ám utána egy szabálytalanság miatt kettős emberhátrányba sodorták magukat. Birnbauer megpróbálta átemelni a hetes lövést a kapuson, de az pont elérte, így a Farkasok támadhattak ismét. A labdát Fazekas elrabolta, Szökrényes pedig bedobta, majd a 2. budai gól után Elter volt ismét sikeres. Szentner védése után Szökrényes kapott sárgát, eladott labdából viszont gólt szerzett (7. perc, 5-2). Előbb Dopjera, majd Fazekas kísérelte meg sikertelenül a kapu bevételét, a 8. perc végén a Budai Farkasok pedig időt kértek. Az időkérés után két gólt is szereztek a vendégek, majd Szentner újabb védését követően Bock suhintotta be a szélről a labdát (11. perc, 6-4). Váltva dobták egymásnak a gólokat a csapatok, a hazaiak közül Dopjera és Szökrényes egy-egy góllal biztosította a veszprémi vezetést, de a Farkasok is folyamatosan a nyomunkban voltak. A játékidő negyedénél Bock góljával hárommal ment el a BFKA Veszprém, majd Juhász-Tóth és Solymosi is bejegyezte magát a gólszerzők listájára (11-7). Utóbbi sajnos a gólszerzés után nem sokkal két perces kiállítást kapott. Szerencsénkre az agresszív védekezésnek és Szentner védésének köszönhetően csak a kiállítás utolsó másodpercében tudtak gólt lőni a Farkasok. Cserébe azonban nálunk sem jöttek a ziccerek perceken keresztól. A 22. percben Juhász-Tóth passzából Solymosi tudott középről gólt lőni, ezzel megtörte a gólcsendet (12-9). A Farkasok Juhász-Tóth kiállításával ismét létszámfölénybe kerültek, ám a kapott hetes lepattant a kapufáról. A következő hazai támadásnál – valamivel több, mint 5 perccel a félidő vége előtt – Ivo Díaz időt kért, technikai hiba miatt azonban a csapat elvesztette a labdát. Szerencsére a túloldalon is hasonló helyzet alakult ki, így az újabb veszprémi támadást a passzív utolsó passzáig végig vittük, Juhász-Tóth pedig góllal fejezte be. Birnbauer, Dopjera és Bock szereztek két perc alatt egy-egy gólt, a játékrész zárásaként a Budai Farkasok támadtak még, de kivédekeztük őket, így 16-11 állásnál mentek pihenőre a csapatok.
Lendületesen indult a második félidő, hiszen fél perc alatt mindkét csapat szerzett gólt. A szép összejátéknak köszönhetően a mieink növelni tudták az előnyüket, Szökrényes és Dopjera is egyaránt betalált. A 34. percben Elter készülődhetett heteshez, és be is lőtte, így 20-13 lett az állás. Birnbauer kiállítása után is feszes tudott maradni a védelmünk, nem jutott könnyen gólhoz a vendég keret, ráadásul Elter előbb hetesből, majd ziccerből szerzett gólt. Éppen, mielőtt kiegészült volna a csapatunk, szerzett gólt a Budai Farkasok (37. perc, 22-15). Labdaszerzésből és gyors lerohanásból egyaránt jeleskedtek a mieink, Dopjera és Szökrényes is ebből szerzett gólt, ám utána hibák sora követte egymást mindkét félnél. A 41. percben Birnbauer húzott be egy újabb találatot, ezzel 10-re növelte a különbséget a két csapat között (25-15). A Budai Farkasok sem voltak restek, két labdaszerzésből szereztek találatot fél percen belül, azonban Szökrényes gólt és kiállítást is kiharcolt a fehér mezeseknek. Az üres kaput Iváncsik, Dopjera és Szökrényes is bevette, A kapuban viszont Tarin egyelőre kifogtak a támadások. Schmidt első gólja után azonban ő is belerázkódott és hármat is fogott, így a mérkőzés háromnegyedénél már 30-19-re ment a BFKA Veszprém. Az 50. percben Árkos bombája után másodjára időt kértek a Budai Farkasok, ekkor 31-20-at mutatott az eredményjelző. A megbeszélés után hamar elvesztették a labdát, így Tari egy remek egészpályás, kapuból-kapuba lőtt góllal szerzett találatot. Solymosi lövése után Juhász-Tóth kapott két percet, de az emberhátrányban így is tudott gólt szerezni Iváncsik, de ez idő alatt a Budai Farkasok is kétszer betaláltak (s kétszer betaláltak (. perc, 34-22). Ivo Díaz is élt a második időkérés lehetőségével, ami után Elter, Iváncsik és Birnbauer is gólt szerzett. A végjátékban Árkos és Juhász-Tóth tudta növelni a hazai gólok számát, Az utolsó percben a Budai Farkasok még egy hétméteresre kaptak lehetőséget, de Geri ügyesen elé állt, ezzel gyakorlatilag megpecsételődött a végeredmény: 39-24-re nyert a Veszprém.

Ivo Díaz | vezetőedző, BFKA Veszprém U18 csapat
Ha a fiúk mindent megtesznek a pályán, akkor én nagyon boldog és elégedett vagyok – így volt ez a mai meccsen is. Jó formában voltak, jól játszottak és mindent megtettek a sikerért. Az eredménytől függetlenül elégedett vagyok a teljesítményükkel.