Közvetíti:

Veszprém Handball Academy U16
41
Tempo KSE
19
FU16 I. osztály
(6. forduló)
Okt. 06. Péntek, 18:00
DEVM Csarnok | Veszprém
Játékvezetők:Ihász Bence László, Pápai Péter Bence
A Tempo nyithatta meg a mai utolsó meccset a DEVM Csarnokban, de erős veszprémi védekezéssel találták szemben magukat. Másfél perccel a kezdősípszó után hetest harcoltak ki, ám Frenkl megfogta azt, sajnos az ezt követő veszprémi támadás nem vezetett eredményre. A 3. percben Harnóczi törte meg a csendet, gólt és emberelőnyt is kiharcolt a csapatnak. A Temponak sem kell sok az első találathoz, de Harnóczi válasza rögtön követte azt. Frenkl a kapufa segítségével ismét hárított, de a második hullám már túljutott a gólvonalon. Bóna szélső gólja ismét vezetéshez juttatta a fehér mezeseket, ám nem sokkal később Fehéret küldték két percre a pálya szélére. A 7. percben azonban időt kért a Tempo edzője, ekkor 3-2 volt az állás. A támadást Frenkl kivédte, Petrik pedig gólt szerzett az ellentámadásból. Mindkét csapat hétméteresből tudta növelni a góljainak számát, majd Harnóczi kontrázott egy szép cunderrel a Veszprém javára (10. perc, 6-3). Harnóczi és Frenkl ismét brillírozott a maga posztján, a 12. perc végén azonban Iváncsik Tamás is taktikai megebszélésre hívta össze a fiúkat (7-3). Szeip passzából Harnóczi megszerezte ötödik gólját, majd Petriknek is sikerült áttörni a Tempo védelmét és megrezgetnie a hálót. A 15. perc elején Szeip szerzett labdát, amellyel meg sem állt az ellenfél kapujáig. A 17. perc elején Vudi egymás után két gólt is behúzott, majd Tóth kapott kétperces kiállítást. Ekkor a Tempo szélről tudott találatot szerezni, utána pedig fezses védelemmel próbálta távol tartani a veszprémieket a hatos vonaltól. Ez némiképp megtörte a hazaiak lendületét, hiszen technikai hibák és rontott lövések jellemezték csapatunkat. A Tempo jól használta ki ezt a helyzeti előnyt, faragni tudott a hátrányból, de Tóth gólja újra ráncba szedte a fehérmezeseket (20. perc, 15-6). A 22. percben Szabó is egy látványos cunderrel mutatkozott be a Temponak, ám utána Tóthot másodjára is a kispadra küldték, így a félidő fennmaradó részét egy fővel kevesebben játszottuk. Agresszív támadás és védekezés jellemezte a Tempot, utóbbi következtében piros lappal kizárták egy játékosukat, és reklamálásért további két perces kiállítást ítéltek a játékvezetők nekik. Versre fókuszált a csarnok ezután, aki a megítélt hetest értékesíteni tudta. Az első 25 percet követően 19-8 állásnál mentek hosszabb pihenőre a csapatok.
 
Kettős emberelőnnyel kezdhette tehát a Veszprém a második félidőt, ám Vers szélső találata nem rét célba. A túloldalon viszont Bai volt résen, aki megakadályozta a kontratámadást. Egymást követtéka gólok a vendég kapuban, a 30. percben viszont a Tempo is betalált. Szeip lövését követően kért időt a vendég keret, ekkor 26-9-re ment már a Veszprém. Eredményes volt a megebszélés, hiszen utána ismét gólt szerzett a Tempo. A 33. percben Szabó ismét cundert dobott, Bai pedig hárított egy nagyot a kapuban. Sok pontatlan vagy éppen védett lövés volt mindkét oldalon, de a Veszprém folyamatosan tudta növelni a gólkülönbséget, többek között Viczina és Kenéz is betalált az ellenfél kapujába. A meccs utolsó szakaszában kettős emberhátrányba kerültünk, de Fehér és Szabó így is gondoskodott a gólokról, Bai pedig bőszen őrizte a veszprémi hálót. Az utolsó percre beindult az adok-kapok mindkét fél részéről, de a kapusok rendre résen voltak, így a végére beállt a 41-19-es gólkülönbség.
Iváncsik Tamás | vezetőedző, BFKA Veszprém U16 csapat
Végig egy nagyon jó tempót diktáltunk. Amikor már nagy volt a különbség mérkőzésen akkor sem engedtünk egy másodpercre sem, ennek köszönhető a nagyarányú győzelem

PARTNEREINK