Közvetíti:

Veszprém Handball Academy U16
33
Optimum Solar - Békési FKC
22
FU16 I. osztály
(24. forduló)
Máj. 02. Csütörtök, 14:00
DEVM Csarnok | Veszprém
Játékvezetők:Öcsi Tamás, Papp Richárd Csaba
Vendég kezdéssel nyitottuk meg a mai első találkozót, és egy percen belül a békésiek meg is lőtték az első találatukat. A következő támadásnál az első próbálkozást megfogta a kapusuk, de Vers hamar túljuttatta a gólvonalon. A következő labdaszerzésnél Szilléry volt eredményes, ám fél perccel később kétperccel a kispadra ültették. Vers második találata után a vendégek felzárkóztak, a 6. percben 3-3-at mutatott az eredményjelző. Ezen javított Vers, de Tóth kiállítása után a vendégek visszazárkóztak egy hétméteressel. Szabálytalanság miatt rajtunk volt a sor hétméteres dobásnál, Iváncsik nem hibázott, majd a gyors labdaszerzésnek és a szép összjátéknak köszönhetően Petrik is meglőtte az első gólját. Iváncsik és Vers újabb gólját követően Szentner fogott labdát, majd Árkos is feliratkozott a gólszerzők listájára, így a meccs negyedénél már 4 gólos előnyünk volt (15. perc, 10-6). Ügyes labdaszerzésekből gyors gólokat tudtunk szerezni, ez már időkérésre sarkallta a békésieket a 17. percben (12-7). Sikerült megakasztani a megbeszélés utáni támadást, Tóth törte át a hatosfalat immáron másodjára, a 8. vendég gól után pedig egy hetest harcolt ki részünkre, amelyet Iváncsik értékesített. Figyelmetlenség és kapkodás miatt két gyors gólt kaptunk, de a négy gólos differenciát stabilan tartottuk. A 24. percben ismét Iváncsikon volt a sor a hétméteres vonalnál, harmadszorra is behúzta. Szentner védése után, 25 másodperccel a vége előtt kért időt Tombor Csaba, a taktika egyeztetése után Fehér lövését először védte a kapus, de szerencsére hozzá pattant vissza, így sikerült túljuttatnia a gólvonalon túlra. A támadást már nem tudta befejezni a Békés, így a félidőben 17-11 volt az állás.

A kezdés joga nálunk volt a második 25 perc elrajtolásakor, ám az első gól még váratott magára, a 27. perc elején lőtte be Tóth. Ezt követően Szentnertől láthattunk egy remek védést, majd emberelőnyhöz jutottunk két percre, és Vudi még egy hetest is gólra váltott. A felpörgött játékban Fehér, Tóth és Vudi adta a gólokat, igaz, Vudinak ezúttal egy hetes kimaradt. Ez idő alatt a Békés is igyekezett faragni a hátrányából, 9-re tudtak felzárkózni (33. perc, 23-14). Bóna első gólja után ismét létszámfölényhez jutottunk, egy gólt sikerült behúzni, utána viszont a békésieknek volt egy három gólos szériája, így Tombor Csaba újfent időt kért (39. perc, 25-17). A ziccer elmaradt, a megszerzett labdát pedig a vendégek tudták belőni. 7 percnyi Veszprémi góltól mentes periódus után Viczina góljának örülhettünk, ám nem sokáig, hiszen nem csak találatot szerzett a Békés, de Vers kiállításával ők kerültek fórba. Árkos és Szilléry szerencsére hozta a gólokat, így a nagy előny még nálunk volt, és a Békést is sikerült távol tartani a kaputól (46. perc, 29-20). Petrik egymás után két gólt is szerzett labdaszerzésnek köszönhetően, Szilléry betörésével az utolsó percet pedig 11-re nőtt az előnyünk. Egy újabb megszerzett labdát ezúttal Szabóhoz juttattak, aki meglőtte első találatát a meccsen. A meccset a Békés zárta egy góllal, ezzel beállítva a 33-22-es végeredményt.
 
Tombor Csaba | vezetőedző, Veszprém Handball Academy U16 csapat
Az eredménytől függetlenül nem vagyok maximálisan elégedett a csapat mai teljesítményével. A sok gólos különbség jól mutat a kijelzőn, de ennél sokkal előrébb kellene már járnunk az elmúlt időszakban mutatott munka alapján.

PARTNEREINK