Pre-Akadémia | 2026. febr. 24.

U12 és U15 fordulók hétvégéje következik

Szombaton és vasárnap megtelik a One Veszprém Aréna gyerekbajnoki versenyzőkkel, de idegenbeli fordulókra is utazik csapatunk.
Legfiatalabb és legidősebb pre-akadémiai együtteseink mérkőznek meg a hétvégén, ráadásul többen hazai pályán teszik tiszteletüket a két nap során.
Szombaton már az NB I/B mérkőzésünket megelőzően, napközben is érdemes kilátogatni a One Veszprém Arénába, ugyanis alsóörsi és veszprémi csapataink várják ellenfeleiket az U15-ös korosztály Felsőházának nyugati ágán. A napindító meccs ráadásul a két csapat egymás elleni párbaja lesz, így máris egy izgalmas találkozóval indul a hazai forduló. Az U12-es fiúk legutóbb nem tudtak bizonyítani, így a hazai közönség előtt mindenképpen készülnek odatenni magukat, vasárnap ugyancsak a helyi kézilabda fellegvárban lépnek pályára növendékeink.
Vasárnap U15-Mezőszilas csapatunk idegenbe utazik majd, az algyői Fehér Ignác Általános Iskola sportcsarnokába szervezett mérkőzéssorozaton vesznek részt. Az eheti gyermekbajnoksági fordulók időrendben:
 
OGYB FU15 3. Kör Felsőház - Nyugat
Veszprém HA-Veszprém - Veszprém HA-Alsóörs
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
 
2026. február 28. (szombat) 11:20
OGYB FU15 3. Kör Felsőház - Nyugat
Budai Farkasok-Rév - Veszprém HA-Veszprém
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
Élő közvetítés
 
2026. február 28. (szombat) 13:40
OGYB FU15 3. Kör Felsőház - Nyugat
ASI DSE 1 - Veszprém HA-Alsóörs
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
Élő közvetítés
 
OGYB FU12 IV. Csoport
Komló - Veszprém Handball Academy
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
Élő közvetítés
 
OGYB FU15 2. kör Alsóház IV.
Kiskőrösi KSE - Veszprém HA-Mezőszilas
Helyszín: Fehér Ignác Általános Iskola Sportcsarnok, Algyő
 
2026. március 1. (vasárnap) 15:25
OGYB FU12 IV. Csoport
PSN Pécsi Sportiskola I. - Veszprém Handball Academy
Helyszín: One Veszprém Aréna, Veszprém
Élő közvetítés
 
OGYB FU15 2. kör Alsóház IV.
Veszprém HA-Mezőszilas - Kiskunhalasi UKSC
Helyszín: Fehér Ignác Általános Iskola Sportcsarnok, Algyő
 
Szeretettel várjuk szurkolóinkat minden mérkőzésünkre. Hajrá Veszprém!

kiemelt támogatóink  

támogatóink