Akadémia | 2024. máj. 09.

TALKADEMY - Technikailag és taktikailag is fejlődtem

Interjú Pergel Andrejjel, akadémiánk egykori, a MOL Tatabánya KC jelenlegi balátlövőjével.
Egykori növendékünk, Pergel Andrej második idényét tölti a MOL Tatabánya KC-nél, tavaly szeptembertől már a csapat teljesjogú tagjaként. Az idei szezonban eddig 24 mérkőzésen 67 gólt szerzett, csapata pedig már biztosan bronzérmesként zárja a 2023/24-es időszakot a NB I-ben. Vele beszélgettünk ottani beilleszkedéséről, fejlődéséről és jövőbeli terveiről.
 

Hogy érzed magad a Tatabányán, hiszen az Akadémia után már második szezonodat töltöd a bányászoknál? Sikerült a beilleszkedés?
Pergel Andrej: Köszönöm, nagyon jól érzem magam! Tény, hogy az érkezésem utáni 2-3 hónap nehéz volt abból a szempontból, hogy az akadémiai élet után felnőttekkel töltöttem a mindennapjaimat, de mindenki nagyon befogadó volt. Az első fél év adaptálás után már otthon éreztem magam. A kézilabda területén is szükségem volt pár hónapra az első és másodosztály közötti különbségek megszokásához, de ez is gyorsan kialakult.
 
Második éve vagy Tatabányán, mit gondolsz sikerült fejlődni az évek alatt ott? Ha igen, mely területen sikerült nagyobbat előre lépni? Elégedett vagy az eddigi eredményeiddel?
P.A.: Úgy gondolom, hogy az eddigi nem egész 2 év sok nagy téttel bíró mérkőzést hozott, hisz a Tatabánya évről évre a 3. helyért küzd a bajnokságban. Sokszor lehettem pályán téthelyzetben és úgy gondolom ezt már fiatalon érezni kell, ebben fejlődhettem és ezt emelném ki. Úgy érzem, technikailag és taktikailag is fejlődtem, most pedig a fizikai fejlődésre próbalok összpontosítani. Igen, összességében elégedett lehetek.

A csapat idén elindult az Európa Ligában. Milyen érzés nemzetközi szintéren is bizonyítani? Mennyivel nehezebb egy külföldi csapat ellen játszani, mint egy hazaival?
P.A.: Nagyon örültem, amikor a tavalyi szezonban biztossá vált az indulásunk az Európa Ligában. Sajnos nem sikerült a továbbjutás, de nagyon jó volt megtapasztalni a nemzetközi szintet. Személy szerint az utazásokat is élveztem, de azt is érezhettem, hogy milyen a kettős terhelés. Szeretném, ha ez jövőre is így lenne!
 
Fotó: Tatabánya Kézilabda Club Facebook

Mennyire hiányzik Veszprém? Volt csapattársaiddal mennyire tartod a kapcsolatot?
P.A.: Nagyon szerettem a csapatot Veszprémben, és magát a várost is. Úgy gondolom, ott minden adott a kézilabda és a hétköznapi élet terén is. Néhányukkal még mindig tartjuk a kapcsolatot. Azóta nagyon szétszóródtunk, de ez így van rendjén.

Milyen célokat fogalmaztál meg magaddal szemben az idei szezonban?
P.A.: Ahogy már említettem, a Tatabánya évről évre a 3. helyért küzd a bajnokságban és ez idén sem változott. Egyáltalán nem lesz egyszerű dolgunk, de még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. Ez most a legfontosabb.

A jövőre vonatkozóan mi az elképzelésed a pályafutásodat illetően?
P.A.: Egyelőre csak rövid távban gondolkodom. Vannak elképzeléseim és terveim, de még nagyon fiatal vagyok. Egyszer visszatérni Veszprémbe pedig egy jó kis elképzelés megvalósulása lenne.

Köszönjük szépen, sok sikert kívánunk neked a továbbiakban!
 

PARTNEREINK