Akadémia | 2025. júl. 26.

Negyedik hely az EYOF-on

Negyedik helyen végzett a magyar serdülő válogatott a XVIII. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon.
A Horvátországgal játszott bronzmérkőzésen déli szomszédaink mindkét félidő első perceiben gyors gólokkal lógtak meg a magyar fiúk előtt, az ebből eredő előnyüket pedig sajnos a mérkőzés végéig megtartották. A bronzérem így a horvát csapathoz került, ám a magyar fiúk negyedik helye és egész heti teljesítménye elismerésre méltó, hiszen komoly erőt képviselő ellenfelekkel küzdhettek meg a versenysorozaton, ezzel pedig rendkívül értékes nemzetközi tapasztalatokra tettek szert.
 
Végeredmény: Magyarország 31 : 37 Horvátország

Kiemelten büszkék vagyunk a veszprémi neveltetésű játékosokra, hiszen ahogy az egész hét során, úgy a mai mérkőzésen is a magyar csapat meghatározó tagjai voltak, és mindannyian a pályára is léptek: Árkos Ádám és Juhász-Tóth Zalán 6-6, Szilléry Dániel 3, Iváncsik Máté 2, Bartha Máté 1 góllal segítette a magyar válogatottat, Tóth Barnabás a támadó és védekező sor bástyája volt a meccsen, Tari Zsolt pedig a kapuból támogatta a csapatot.

A veszprémi fiúk összetettben is kimagasló teljesítményt tudhatnak maguknak, ugyanis a magyar csapat két legjobb góllövője Árkos Ádám (27) és Juhász-Tóth Zalán (24) voltak, akik a góllövőlista jelen állás szerinti TOP10-be is bekerültek, mellettük Iváncsik Máté 17, Szilléry Dániel 8, Tóth Barnabás 5, Bartha Máté 4 találatot húzott be összesen a viadalon, Tari Zsolt pedig 11 alkalommal örvendeztette meg hárítással a szurkolókat.

Szép volt Fiúk! 
 
 
 
Borítókép: EOC

kiemelt támogatóink  

támogatóink