Akadémia | 2024. febr. 09.

Megvan az első mai győzelmünk

Némileg hullámzó teljesítménnyel, de markáns gólkülönbséggel sikerült U16 keretünknek itthon tartania a két pontot.
Vendég támadással indult a találkozó, melyet a mieink jól kivédekeztek, és a kapura lövést kétszer is megfogta Frenkl. A kontrából Petrik megszerezte a hazaiak első gólját. A következő tatabányai támadásnál Viczina kapott két percet szabálytalanság miatt, a hosszabb támadást immár a vendégek is góllal fejezték be. A 6. perc végén mi jutottunk heteshez, Iváncsik nem tétovázott a gólszerzéssel, majd egy gyors lerohanásból Petrik megszerzete második gólját. Hamarosan átlövésből Árkos is behúzta az első találatát, egy eladott labdából pedig Petrik ismét gólt szerzett, így már 5-1-re ment a Veszprém. Nem kellett sokat várni ahhoz, hogy Juhász-Tóth passzából Harnóczi is egy remek beálló gólt szerezzen, a hazaiak magabiztosabb nyitott védekezésre váltottak, ebből viszont a vendégek tudtak eggyel felzárkózni. Fél percen belül Juhász-Tóth és Iváncsik is eredményesen vette be az ellenfél kapuját, majd a kettejük összejátékából Iváncsik ismét gólt szerzett a szélről. Szilléry találata után a tatabányaiak edzője időkéréshez folyamodott (14. perc, 10-2). A támadás ezúttal sem érte el a hálónkat, így a visszatámadásból Szilléry húzta be második gólját, majd technikai hibából megszerzett labdával Fehér is feliratkozott a gólszerzők listájára. A 17. percben Vers kihagyott egy hetest, de hamar tudott szépíteni egy gyors támadásból (13-2). Ezt követően a vendégeknek sikerült áttörni a védelmünket, és megszerezték harmadik góljukat, de Bóna nem sokáig hagyta őket örülni ennek, és ismét 9-cel ment a Veszprém. Szilléry kiharcolt hetesét Vudinak sajnos nem sikerült gólra váltania, a 21. percben ráadásul a Tatabánya jutott hétmétereshez, ők viszont megrezgették vele a hálónkat. A soron következő támadásból Viczina szerzett gólt, és még két percnyi emberelőnyt is sikerült szereznünk. A kapufa velünk volt a következő percben, így Fehér is két gólos lett. A félidei sípszó előtt a vendégek még sikeresen betaláltak, így 16-5 részeredménnyel mentek pihenőre a csapatok.
 
A második játékrész kedvezőtlenebbül indult nekünk a kapura lövéseinket rendre meghiúsították, cserébe a túloldalon beindult a gólgyártás. 3 percnyi játékidő és két kapott gól után Tombor Csaba egyből időt kért. Harnóczi lövése törte meg a csendet a mi részünkről, de ezután megint több rontott lövés következett, cserébe Bai is labdát fogott. A 32. percre 17-9-re zárkózott fel a tatabányai keret, majd fél percen belül Fehér duplázott, így ismét 10 góllal vezettünk (19-9). Szabálytalanság miatt két perc erejéig létszámfölénybe kerültünk, de csak második nekifutásra tudtunk gólt szerezni Bóna jóvoltából, majd a 10. tatabányai gólt követően Vudinak sikerült betalálni (36. perc, 21-10). A 39. perc végén Bóna kapott két percet, Bai pedig résen volt a lövésnél, így az első támadást sikeresen meghiúsítottuk. Sajnos az attakok a mi részünkről sem fejeződtek be góllal, így nem született egyik oldalról sem találat a létszámkülönbség alatt. Cserébe Bai a főként a kritikus pillanatokban figyelmes volt a kapunkban, a lerohanásokból induló próbálkozások mellet a 44. percben hetest is fogott. A hullámzó teljesítmény következtében az utolsó percekre 22-14-es állás alakult ki, a védősorok csatájában végül a Veszprémnek és a Tatabányának is egy-egy gólt sikerült még szereznie, így végeredményként 23-15-tel zárult a meccs.
 
A mérkőzés után csapatunk vezetőit kérdeztük:
 
Tombor Csaba: "Kiváló első félidei játékot nyújtottunk mind támadásban, mind védekezésben, viszont a második félidőben a játék képe megváltozott. Támadásban bizonytalanok és pontatlanok lettünk, de nagyon örülök, hogy amit az utóbbi időben gyakoroltunk a védekezésben, azt viszontláttam az egész mérkőzés során."
 
Iváncsik Tamás: "Az első félidővel maximálisan elégedett vagyok, mind támadásban mind védekezésben jók voltunk, a második játékrészben rengeteg technikai hibát vétettünk, ami kicsit fájó, de a stabilitást a védekezésünk adta."

PARTNEREINK