Akadémia | 2025. szep. 08.

Hazai győzelemmel kezdtük az NB I/B bajnokságot

Az örökrangadó második félidejében nagyot fordítottak növendékeink az álláson.
Színvonalas nyitánnyal kezdődött a szezon U21 csapatunknak, hiszen Veszprém-Szeged örökrangadóval várták a DEVM Csarnokba a szurkolókat. Az ilyen kaliberű találkozókhoz hűen rendkívül tempós, látványos játékot mutatott mindkét fél, a két félidő ráadásul rengeteg fordulatot is tartogatott magában.
 
A start a vendégeknek jött ki jobban, 10 perc alatt nagyobb előnyre tettek szert, amit rövid idő alatt behoztak a veszprémi fiúk, és a meccs harmadáig a vezetést is magukhoz ragadták. A félidő lefújásáig viszont ismét a Szeged ragadta meg a gyeplőt, és 13-17-es gólkülönbségig harcolta fel magát. A második harminc perc a veszprémi fiúk sikereivel kezdődött, rövid idő alatt ledolgozták a hátrányt, a találkozó kétharmadától pedig egyértelműen dominálták a pályát, aminek köszönhetően 30-25-re legyőzték a Szegedet. Az érezhetően feljavult védekezésnek, a remekül időzített labdaszerzéseknek és a látványos góloknak köszönhetően megérdemelten tartották itthon a két pontot akadémistáink.
 
A találkozó lefújását követően a csapatok vezetőedzői egyetértettek abban, hogy játékosaik két teljesen különböző félidőt produkáltak, összességében pedig így értékelték a látottakat:
 
Tombor Csaba (Veszprém Handball Academy): "Két ellentétes félidőt játszottunk, ez abból is adódott, hogy az első félidőben még érződött, hogy a legelső forduló volt a bajnokságban. A bizonytalanság mellett könnyű gólokat is lőtt a Szeged, emiatt 17 kapott góllal mentünk a szünetre, viszont a második félidőre összeállt minden, amire készültünk: a védekezésünk felkeményedett, rengeteg labdát tudtunk ebből szerezni, amikből jöttek a gólok is. Voltak hibáink, viszont a támadások számával, a védekezés agresszivitásával és a hozzáállással maximálisan elégedettek lehetünk, és nagyon-nagyon fontos volt, hogy egy sikerrel kezdjük meg a bajnokságot. Kiemelném azt is, hogy azért már egy évvel tapasztaltabbak lettünk, bár sok új játékost kell beépítenünk most is az akadémiai rendszer sajátossága miatt. Most egy újabb háromesélyes mérkőzésünk lesz Százhalombattán, fontos lenne, hogy tovább vigyük a második félidőben mutatott agresszivitásunkat, illetve fegyelmezett támadójátékunkat, és csapatszinten még jobban funkcionáljunk."
 
Szabó Levente (OTP Bank-Pick Szeged): "Mindig érik meglepetések az embert az edzői pályán, biztosan többször vissza kell majd néznem, hogy mi történt a két ellentétes félidő között. Gyakorlatilag egy teljesen más csapattal vágtunk neki a második játékrészben, a Veszprém szerintem ugyanazt nyújtotta a gólok számában, eltekintve az utolsó 7-8 percet, amikor kicsit elment a mérkőzés. Egyenletesen játszottunk, mi voltunk kicsivel jobbak, gólerősebbek, de gyakorlatilag lebénultunk a támadásban, ziccereket hagytunk ki, nem volt lendületes támadásunk, és a kulcsjátékosaink sem az elvárt teljesítményt nyújtották a második félidőben – elsősorban ezek voltak a vereségünk okai. Egy rangadó során sok mindenre gondol az ember, arra pont nem, hogy ennyire ambivalens félidőket játszunk; nem láttam a mérkőzés szünetében, hogy ekkora problémánk lesz, de mindenki úgy játszik, ahogy hagyják, nekünk a második félidőre ennyi jutott. Dolgozunk tovább, és fókuszálunk a következő mérkőzésünkre."

kiemelt támogatóink  

támogatóink