Akadémia | 2025. szep. 25.

Beharangozó: Ceglédi KK – Veszprém Handball Academy

Cegléden szerezhetjük meg idei negyedik győzelmünket
Az NB I/B bajnokság 4. fordulójában a Veszprém Handball Academy a Ceglédi KK ellen lép pályára idegenben. A mérkőzés pénteken 18:00-kor veszi kezdetét Cegléden, a Gál József Sportcsarnokban.
 
U21-es együttesünk eddig hibátlan mérleggel kezdte a szezont, hiszen három mérkőzésből három győzelmet arattak fiataljaink. Legutóbb a PLER U21 ellen léptek pályára, ahol magabiztos, 8 gólos különbséggel diadalmaskodtak. A megszerzett két pontnak köszönhetően csapatunk továbbra is a tabella harmadik helyét foglalja el, immár 6 ponttal a neve mellett. E heti ellenfelünk, a Cegléd, vegyes rajtot vett az idényben. Az első fordulóban a Dabas KC ellen sikerrel indítottak, ám ezt követően a Vecsés és a DEAC is megállította őket, így két ponttal jelenleg a bajnokság 12. helyén állnak. A tavalyi szezonban két alkalommal találkozott a két gárda: idegenben 6 gólos veszprémi siker született (26:32), ám a visszavágón a Cegléd visszavágott, és 24:27 arányban nyert.
 

A Cegléd kerete is átalakult az 2025/26-ös szezonra. Összesen öt játékos távozott és három érkezett a csapathoz.
 
Távozók:
 Berki Pál László (Ózdi KC), Farkas Bence (Törökszentmiklósi Székács KE GÉF-PRO), Juráskó Márk Róbert (BVSC – Zugló), Panghy Barnabás (BFKA), Pásztor Ákos (Törökszentmiklósi Székács KE GÉF-PRO)

Érkezők: Halupka Dominik (Mizse KC), Ruzsányi Balázs Bence (Veszprémi KKFT), Szöllősi Szabolcs (Dabas)
 
A pénteki mérkőzésen ismerősökből sem lesz hiány, hiszen volt akadémistáink közül Halupka Dominik és Nagy Adrián is tiszteletét teheti a pályán. NB I/B-s gárdánk kapusa, Győri Nándor osztotta meg gondolatait a Cegléd elleni mérkőzést megelőzően:
 
 

A bajnoki mérkőzés előtt a két csapat vezetőedzőjét kérdeztük, mire számítanak a találkozóval kapcsolatban.

Tóth Norbert: "Egy rendkívül kiélezett mérkőzésre számítok a Veszprém ellen, hiszen egy nagyon fiatal, gyors és lendületes csapatról van szó. A bajnoki rajtunk jól sikerült a Dabas ellen, azonban a Vecsés és a DEAC elleni találkozókon sajnos nem találtuk a saját játékunkat. Éppen ezért most különösen fontos lenne számunkra, hogy hazai pályán itthon tudjuk tartani a két pontot. A Veszprém remekül kezdte a szezont, így a fő célunk az, hogy megtörjük a lendületüket. A játékosoktól azt kértem, hogy a lehető legkevesebb technikai hibával kézilabdázzunk, mert ellenfelünk kifejezetten erős a gyors lerohanásokban, és minden fegyelmezetlenséget könyörtelenül kihasznál. Csak akkor lehet esélyünk, ha a legnagyobb csapategységet mutatjuk, és óriási küzdőszellemmel, fegyelemmel, valamint kitartással játszunk. Mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy megszerezzük a két pontot, és bízom benne, hogy győztesként hagyhatjuk el a pályát."
 
Tombor Csaba: ”Azt gondolom, hogy ezen a mérkőzésen nem mi számítunk esélyesnek. A Cegléd egy jó játékerőt képviselő csapat, stabil védekezéssel és több olyan játékossal, akik már NB I-es tapasztalattal bírnak. Kapusposzton is kifejezetten erősek, hiszen két olyan játékosuk van, akik az NB I/B mezőnyének élvonalába tartoznak. Számunkra a legfontosabb, hogy a saját játékunkat játsszuk, és igyekezzünk kihozni magunkból a legtöbbet. Nehezítő körülmény, hogy a Százhalombatta elleni találkozón Balogh Botond sérülést szenvedett, valamint Kardos Márton visszatért a NEKA-hoz, így nélkülük kell megoldanunk a feladatot. Ugyanakkor a kialakult helyzet lehetőséget teremt arra, hogy fiatalabb, eddig kevesebb játéklehetőséget kapó játékosaink is bizonyíthassanak, ami hosszabb távon mindenképp előremutató, hiszen célunk mindig is az volt, hogy minél több akadémistánk eljusson az NB I-ig. Cegléden mindent megteszünk majd a sikerért, küzdeni fogunk, és reméljük, hogy a teljesítményünk elegendő lesz egy jó eredményhez.”
 
A pénteki összecsapáson Kiu Gábor és Kiu Tamás a sípot, a hivatalos személyek pedig Herczeg József és Járdi Ádám lesznek.
 
2025. szeptember 26. | 18:00 | NB I/B 4. forduló | Ceglédi KK - Veszprém Handball Academy | Gál József Sportcsarnok, Cegléd

kiemelt támogatóink  

támogatóink