Két fiatal tehetség, akiket nem kell bemutatni sem a veszprémi, sem a kézilabdaszerető közönségnek. Ilic Zoran és Lukács Péter egyaránt a Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia Veszprém kötelékéből jutottak fel az ország legeredményesebb kézilabda klubja, azaz a Telekom Veszprém elsőosztályú csapatába. Közel két éve már, hogy a legmagasabb szinten szerepelnek a kézilabda világában, de örömmel időznek a BFKA játékosaival is. Az akadémiai évekről és a „nagy csapatban” való szereplésükről is kérdeztük őket visszatekintő beszélgetésünkben.

 

 
Kezdjük a legelején a történeteteket. Hogyan jelent meg az életetekben a kézilabda?
Ilic Zoran: Nekem egészen az otthonomig, Szerbiáig nyúlnak vissza a szálak. Amikor nagyon kicsi voltam, még fociztam, de igazából kapus voltam, és nem jött be, inkább a kézilabdát választottam. Mindkét bátyám kézilabdázott, így a családban én is ezt választottam. Ők azonban sérülés miatt nem tudtak eljutni magasabb szintre, abba kellett hagyniuk a játékot, én viszont ott, Szerbiában kezdtem a szárnyaimat bontogatni. Onnan kerültem át először a balatonboglári akadémiához, majd pedig 2020-ban csatlakoztam a BFKA-hoz.

Lukács Péter: Én az általános iskolában, 6 évesen kezdtem el focizni, majd az osztályfőnököm ajánlására 7 évesen az iskolai kézilabda csapathoz is csatlakoztam. 3-4 évig együtt űztem a két sportágat, ez úgy nézett ki, hogy iskola után délután két óra körül kéziedzésre, este hat-hét óra magasságában pedig fociedzésre mentem. Amikor eljött az idő, hogy választani kellett a kettő közül, szüleimmel együtt a kézilabda mellett döntöttem, amit a mai napig nagyon szeretek. Úgy gondolom, nagyon jó döntést hoztunk.
 
Mennyiben különbözik a szerb és a magyar környezet egymástól a kézilabda tekintetében?
I.Z.: Nagyon, mert Szerbiában a kézilabda nem annyira fő sportág, inkább a foci, a vízilabda, vagy a kosárlabda jelentős. Ott a kézilabdában most kezdett el az akadémiai rendszer alakulni, illetve több csapat is most kezdett el az EHF-ben vagy az Európa Ligában játszani, úgyhogy Szerbiában annyira nem jó a kézilabda. Mindenképpen megérte Magyarországra váltani.

 

Pár éve még a BFKA színeiben játszottatok. Az, hogy az akadémián edződtetek, mennyiben járult hozzá ahhoz, hogy bekerüljetek a Telekom Veszprémhez?
I.Z.: Főleg az atlétikai edzések, ha nem lettek volna, akkor lehet ez be sem következik. Viccet félretéve, nagyon sokat számított, a sok plusz munka, a sok edzés, a sok hétvégi meccs, hogy szinte csak a kézilabda van, szerintem ez hozta el azt, hogy bekerülhettünk a felnőtt keretbe.
 
Nagy váltás volt?
I.Z.: Persze, mivel más játékosok vannak, más a tempó, más a kézilabda, más minden, muszáj volt alkalmazkodni. Nehéz volt megszokni, de segítettek a csapattársak és az edzők is.
 
Nehéz volt beilleszkedni a felnőttek közé? Volt, aki segített?
L.P.: Az első perctől kezdve mindenki nagyon segítőkész volt, kedvesek voltak, hamar befogadtak minket. Annak ellenére, hogy jó pár évvel fiatalabbak vagyunk náluk és nincs annyi tapasztalatunk, úgy kezeltek minket, mint mindenki mást. Az is az előnyünkre vált, hogy Momir Ilic lett akkor a vezetőedző a Telekom Veszprémnél, akivel együtt dolgoztunk az akadémián, és Gulyás Pétert is ismertük mindketten, szóval ez is nagy segítség volt. És tényleg mindenki nagyon segítőkész volt, de nyilván a magyar játékosokkal (Ligetvári Patrik, Sipos Adrián, illetve Lékai Máté és Dörnyei Borisz is itt volt még akkor) mindig tudtunk számítani egymásra.

 

Visszatekintve mit gondoltok az akadémiai rendszerről, ezen belül is a BFKA-ról? Nagyot lendített a szakmai továbblépésben az, hogy itt játszottatok az akadémián?
I.Z.: Persze, ha van egy jó edző és egy jó akadémia, az nagyon sokat segít. Az is nagyban hozzájárult, hogy jó munkát végeztünk, jó meccseket játszottunk és tudtunk fejlődni. Szerintem ez is kellett ahhoz, hogy felkerültünk a „nagy csapatba”. De mindig jó volt és mindig is jó lesz 5-10-20 ezer ember előtt játszani, a saját közönségünk előtt, ez mindig plusz motivációt ad, és ezért is kézilabdázunk. Az akadémiai rendszerről még annyit, hogy szakmailag nagyon jók az edzők, remekül tréningezik a fiatalokat, ha bármiben kell segítség, akkor kijavítanak, és támogatnak, jók az edzések is – ezek mind kellenek.

L.P.: Én is úgy gondolom, hogy nagyon fontos az, hogy egy élvonalban lévő csapatnak legyen egy jó akadémiája, ahol tud foglalkozni a fiatal tehetségekkel, ahol játéklehetőséget lehet biztosítani nekik. Elengedhetetlen az, hogy egy nagy csapat számíthasson a fiatalokra, ugyanúgy, ahogy velünk is számoltak annak idején. Én egy évet voltam itt az akadémián, nyugodt szívvel mondhatom, hogy életem eddigi legjobb szezonja volt az, amit itt játszottam. Nagyon jó közegbe, társaságba kerültünk, nagyon jó kis csapat alakult ki, hamar befogadtak engem is, ahogy a többi akkor érkezőt is. Jó a hangulat az akadémián, de mellette megvan a megfelelő képzés is. Nagyon profi munka folyik itt, hála az edzőknek és a különböző stábtagoknak – gondolok itt például a gyúrókra, a gyógytornászokra, erőnléti/atlétikai edzőkre és még sorolhatnám tovább –, mindenki hozzáteszi a maximumot, hogy itt Veszprémben egy nagyon jó közösség és nagyon profi munka legyen. A fiatalok nagy része a Betekints Hotelben lakik, ami úgy gondolom, nagyon nagy dolog, mert elég jó körülményeket biztosítanak ott nekik. Minden segítség adott ahhoz, hogy csak a kézilabdára kelljen koncentrálni.

 

Mennyire ápoljátok a kapcsolatot a régi akadémiai csapattagokkal?
L.P.: Nem szakadt meg, én mondhatni mindenkivel ugyanolyan jó kapcsolatot ápolok. Természetesen, ha úgy alakul, közös programokat is tudunk szervezni. Edzések előtt, vagy után mindig találkozunk, akár a Veszprém Arénában, vagy a Betekintsben. Összehoz minket a pályán is az élet, mert volt, hogy én is visszajátszottam még az NB I/B-be velük együtt, másrészt a junior válogatottban is találkozunk, így tényleg mindig összesodor minket az élet.

I.Z.: Én is ezt tudom mondani, a junior válogatott révén sokszor találkozunk, illetve edzések előtt is. Tartjuk a kapcsolatot, beszélgetünk, néha kimegyünk Pepével a többiekkel kávézni, beszélgetni, vagy a Betekintsben közösen ebédelni.
 
Zoran, rád már számítanak a magyar felnőtt válogatottban is, egy ilyen fajta nemzetközi tapasztalat (mint például a VB), mennyire segíti a Te fejlődésedet, pályafutásodat?
I.Z.: Ilyen fiatalon kikerülni a felnőtt világbajnokságra szerintem hatalmas lehetőség. Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy kint lehettem és játékperceket is kaptam. Megbízott bennem Chema Rodríguez és a többi játékos is, így több tapasztalattal jöttem vissza Veszprémbe, amit itt is tudok kamatoztatni a klubnál.
 
Hogy fogtok erre az időszakra visszagondolni, akár akadémia, akár Veszprém szinten?
I.Z.: Nekem volt egy megkeresésem még akadémista koromban, kimentem kölcsönbe Plockba, amikor az egyik jobbátlövő megsérült. Ez egy nehéz időszak volt számomra, mert ez pont a COVID- járvány alatt történt, és úgymond nem volt mellettem senki, egy kicsit meg is voltam ijedve. Viszont pár év elteltével átgondolva ezt az egészet egy jó döntést hoztam akkor is, és most a nyáron is remélem több játéklehetőséget fogok majd kapni és segíteni a magyar válogatottban. A visszatekintés mindig jó, hiszen a kézilabda alapjait Balatonbogláron és Veszprémben tanulhattam meg.

L.P.: Az, hogy itt játszottunk az akadémián és most itt játszunk a Telekom Veszprémben, egy nagyon jó útlevél minden csapathoz. Sok csapat figyeli a veszprémi akadémiát, köszönhetően a felnőtt keret jó eredményeinek is. Úgy gondolom, ez nagyon jó dolog, hogy mi itt tanulhatunk, fejlődhetünk, ezáltal könnyebb is nekünk továbbmenni. De természetesen ugyanolyan keményen kell dolgozni és tehetségesnek is kell lenni, hozni kell egy olyan szintet, hogy felfigyeljenek rád. De az biztos, hogy sokan követik az akadémiát és a felnőtt Veszprémet is, ami a jövő generációinak is remek lehetőségeket tartogat.

Köszönjük szépen a beszélgetést, további eredményes munkát kívánunk! Kövessétek oldalunkat, hiszen hamarosan újabb interjúval jelentkezünk!