Almásy Richárd még a 2017/18-as szezonban érkezett a veszprémi utánpótláshoz, elsőként a Veszprém Handball Academyhez, ahol 222 mérkőzésen 676 gólt szerzett, majd a BFKA színeiben 115 találkozón 479 alkalommal volt eredményes. Balátlövőnk a következő idényt már a DEAC keretében kezdi meg, de előtte az itt eltöltött időszakáról, ambícióiról és jövőbeli céljairól kérdeztük.

 

 

Almásy Richárd: Mindig is szerettem sportolni. 14 évvel ezelőtt kezdtem el többet foglalkozni vele, eleinte egyszerre kézilabdáztam és fociztam, aztán végül az előbbi jobban megfogott és így maradtam a kézinél.

 

A.R.: Számomra a kézilabda sokkal izgalmasabb. Míg a fociban csak pár gól születik egy-egy mérkőzésen, addig a kéziben sokkal több. Kisebb is a pálya, sokkal több minden történik rövid időn belül, illetve szerintem sokkal küzdelmesebb sport, több a testi kontaktus és ez engem valahogy mindig is jobban le tudott kötni. Viszont eleinte nem volt egyszerű, hiszen asztmám és allergiám is volt, emiatt pedig folyamatosan fulladtam, illetve akkoriban túlsúllyal is szenvedtem, ezek pedig megnehezítették a dolgomat.

 

A.R.: Otthon, Balassagyarmaton ismerkedtem meg a sportággal, ott a serdülőben, majd az ifjúsági csapatban is játszhattam. Utána pedig eljöttem a Veszprém Handball Academy kiválasztójára. Megmondom őszintén, azzal a kiválasztóval nekem az volt a célom, hogy felmérjem az akkori tudásomat és azt, hogy a hasonló korú gyerekekhez képest hol tartok. Egyrészt semmi olyan elvárás nem volt bennem, hogy nekem mindenáron be kell kerülnöm, másrészt pedig tudtuk, hogy az akkori magasságommal, testalkatommal és túlsúlyommal valószínűleg nem fogok bekerülni, de számomra egy remek visszajelzés lenne arról, hogy milyen szinten vagyok a többiekhez képest. Majd óriási meglepetésként ért, amikor Gulyás Péter felhívott, hogy a jövőmről beszéljünk, mivel ők felvennének engem. Akkor még beállós posztra nyertem felvételt az alkatom miatt, viszont nyár végén, amikor elkezdődött az alapozás, hirtelen nagyon megnyúltam és fogytam 20 kilót is (elsőre szinte rám sem ismertek a többiek), így viszont az alkatom már sokkal jobban hasonlított egy átlövőére, ennek köszönhetően ezen a poszton kötöttem ki.

 

A.R.: Úgy gondolom, szerencsésnek mondhatom magam, hiszen 3-4 évig Ivo Diaz keze alatt munkálkodhattam, utána Velky Péter volt az edzőm, a tavalyi és az idei szezonban pedig Dinko Dankovic csapatában lehettem. Az egyik legkedvesebb emlékem a serdülő csapathoz köthető, Ivo Diaz vezetésével sikerült a szezon végén megnyerni a bajnokságot. Azok nagyon emlékezetes idők voltak, a csapat nagyon összetartó közösség volt, és nagyon szoros barátságok tudtak kialakulni. Ez annak is volt köszönhető, hogy a csapat legnagyobb része közösen, egy kollégiumban lakott, hiszen sokunk nem veszprémi kötődésű. Együtt jártunk mindenhova, rengeteg időt töltöttünk együtt és szerintem ez is nagy szerepet játszott abban, hogy meg tudtuk nyerni a bajnokságot. Aki pedig nagy hatással volt rám és rengeteget tudtam fejlődni a kezei alatt mind a játék, mind a mentális készségek szintjén, az Dinko. Ivo Diaz a védekezésben tudott nagyon sokat segíteni, ennek az alapjait nála tanulhattam meg. Amikor viszont a Dinkóhoz kerültem, éreztem, hogy a védekezésem rendben volt, viszont támadásban még volt hova fejlődni. Abban pedig ő segített rengeteget, hogy a támadó játékom is megfelelő legyen.

 

A.R.: Az akkori keménymag még a mai napig is megvan és jó kapcsolatot ápolunk. Változó, hogy kivel mennyire maradt szoros a kötelék, és mennyit beszélgetünk, mivel az idő előrehaladtával többen más-más helyre igazoltak, így ez normálisnak tekinthető.

 

 

A.R.: Én személy szerint a különböző tornákat tudnám idesorolni. Persze, volt teljesítménybeli elvárás velünk szemben, de közben jó hangulatban is teltek. Csak, hogy egy példát megemlítsek: Düsseldorfban voltunk egy nemzetközi tornán, ahol sajnos nem végeztünk jó helyen, de a csapategységre és a hangulatra nagyon jó hatással volt. Természetesen az is, hogy 2019-ben mi lehettünk a serdülő bajnokok, nagyon jó és hatalmas élmény számomra, utána még egy jó kis buli is belefért az egyik volt csapattársamnál. De igazából ebben a hat évben, amíg itt voltam, nem tudnék olyan pillanatot mondani, amire rossz emlékkel gondolok vissza. Voltak persze nehézségek, mint mindenhol máshol az életben, de csakis pozitívan tudok ezekre az időkre visszagondolni, hisz a személyi fejlődésem, a sport, a kézilabda és a magánélet szempontjából is meghatározó éveimet tölthettem itt. Nyugodtan mondhatom, hogy itt nőttem fel, ezért Veszprém hatalmas szerepet játszott az életemben.

 

A.R.: Nagyon inspiráló érzés volt, egyértelműen mindenkinek ez az álma, hogy majd egyszer a Telekom Veszprém mezét viselje. Szerintem az egész csapat nevében mondhatom, hogy hatalmas megtiszteltetés volt, hogy ilyen lehetőség adatott számunkra. Hihetetlenül nagy élmény volt játszani, főleg itthon, ahova már jóval többen jöttek ki, mint egy NB I/B-s meccsre. Az egész aréna atmoszférája, a mérkőzés hangulata, a szurkolók buzdítása nagyon sokat jelentett nekünk. Idegenbe is úgy utaztunk ki, hogy nem valami nemzetközi tornára mentünk, hanem ez már a SEHA-liga, ami egy sokkal komolyabb versenysorozat. Talán ebből tudunk a legtöbbet tanulni és ez egy örök emlék marad számunkra. Megmondom őszintén, volt bennünk egy kis izgulás is, mert itt mások voltak a körülmények, számunkra nagyobb is volt a súlya. Főként a veszprémi visszavágón volt bennünk az a pozitív érzés, hogy mindenáron be akarjuk bizonyítani, hogy igenis komoly csapat vagyunk, akik meg tudják mutatni a valódi erejüket és a végsőkig meccsben tudnak maradni.

 

Az az időszak elég sűrű volt nektek, több héten át heti 2 fontos mérkőzés is várt rátok. Mennyire terhelt ez le titeket?

A.R.: Remek szériánk volt előtte, de szerintem ezután jött el az pont, hogy a csapat elfáradt mind mentálisan, mind fizikálisan. Többen sérüléssel is bajlódtak, de őszintén: ki akarna kihagyni még így is egy SEHA-liga meccset? Ezután volt egy kis pihenőnk, amire nagy szükségünk volt akkor. Persze voltak ettől függetlenül is nehezebb időszakaink, a szezon vége felé már érezni lehetett, hogy főként fejben egyszerűen elfáradt a csapat.

A következő idénytől távolabb kerülsz Veszprémtől, és a DEAC NB I/B-s csapatát fogod erősíteni. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

A.R.: Nekem a következő szezonra több szempontot is figyelembe kellett vennem: egyik a kézilabda, másik a tanulás. Egyrészt Debrecenben ott az egyetem, ami elég hízelgő számomra, alapból Debrecen gyönyörű város, mindemellett a kézilabda se elhanyagolható számomra. Ha szívünkre tesszük a kezünket, mind tudjuk, hogy nem egy BFKA szint, teljesen más a játék ritmus. Más egy akadémia és más mikor kikerülünk egy akadémiáról. Erről a többiekkel is beszélgettünk, akik kikerültek, hogy teljesen más élethelyzet veszi kezdetét. Újra bele kell szokni egy másik rendszerbe, ahogy anno ide is kellett, de ami a legfontosabb, hogy csak céllal, célokkal lehet mindent végezni. Gondolok itt például arra, hogy új tag lévén ki kell harcolnom magamnak a játékperceket. A legfontosabb, hogy a Debrecenben kitűzött célokat csapatszinten teljesítsük a jövő szezonban, személyes célom pedig az, hogy megtaláljam a helyem ott a csapatban. Alapvetően nem vagyok egy zárkózott típus, így a beilleszkedéssel nem lesz probléma. Tanulás tekintetében pedig az építőmérnöki pályán szeretnék elindulni, ami édesapám is volt. Aztán persze meglátjuk, hogy mit tartogat a jövő. Az sem elhanyagolandó, hogy Balassagyarmat (ahonnan származom), pont olyan távolságra van Veszprémtől, mint Debrecentől, így ebben nem lesz változás, csak a közeg lesz más.

 

Sikerült előzetesen valamilyen kapcsolatot kialakítani a jövőbeli csapattársaiddal?
A.R.: Egy-két játékost már ismerek, illetve a leendő edzőmmel is konzultáltam. Amikor ott voltam a DEAC-nál, nagyon otthonias, barátságos környezetnek éreztem, mindenki nagyon pozitívan áll mindenhez, így úgy érzem, jól döntöttem a klub mellett.

 

 

A.R.: Teljes magabiztossággal azt tudom mondani, hogy a BFKA-nak köszönhetem ezt. Ha nem lettem volna itt, ha maradtam volna Balassagyarmaton, akkor biztos nem kerültem volna olyan helyre, ahova menni szerettem volna. Ott nem lett volna akkora fejlődés, ami itt ment végbe rajtam. Természetesen eleinte itt is nehéz volt beleszokni az akadémiai légkörbe, hiszen egy kisebb vidéki klub utápótlásából érkeztem, de kemény munkával ez mindenkinek sikerül. Úgy gondolom, aki ide kerül az Akadémiára és ilyen körülmények között, ilyen neves edzők kezei alatt dolgozhat, ilyen stábtagok veszik körül, az egyértelműen pozitívan hat az egyénre. És az is kiemelendő, hogy itt tényleg a kézilabda lehet az első.

 

A.R.: Egyértelműen csak előre nézzenek, sosem szabad feladni, hiszen ha valaki feladja a sportban, akkor az életben is ugyanígy cselekszik majd. Nekik kell meghozni a döntést, és ezekért vállalni kell a felelősséget is. Fontos, hogy 100%-ban bele kell tennie az embernek magát, mert ha ezt nem teszi, akkor a végén azt veheti észre, hogy 5-6 évet kidobott a kukába, mert se előrelépés nincs, se nem érdeklődik utána egy csapat sem, és így nem volt értelme az egésznek. De aki szívvel-lélekkel űzi a sportot és ilyen helyre kerül, mint a veszprémi akadémia, 100%-ot fog nyújtani - vagy még többet! Ez a kemény, befektetett munka pedig előbb-utóbb meghozza majd a gyümölcsét.